A csodatévő mézesbödön
Ahogy beesteledett, Boti már várta a barátját. Meg is érkezett hamarosan és leült a kisfiú mellé az ágyra.
– Boti, ma nem megyünk sehova, hanem mesélek neked, rendben? –
– Rendben – felelte a kisfiú, aki nagyon szeretett mesét hallgatni.
– Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, a sűrű erdő közepében élt egy medvecsalád. Volt nekik egy különleges mézes bödönjük. Ez a mézes bödön csodatévő bödön volt: ha valaki belenézett és elsuttogta a kívánságát, a mézes bödön teljesítette azt.
Egyszer egy szegény ember eltévedt az erdőben. Fát gyűjtött és közben egyre beljebb került az erdő hatalmas fái között. A fák között egyszer csak megpillantotta a medvecsalád otthonát. Benézett, de nem látott senkit odabent. Meglátta az asztalon a mézes bödönt és mivel már nagyon éhes volt, gondolta megnézi van-e méz a bödönben. Biztos volt benne, hogy ha a medvék meglátják, hogy evett a mézből, nem lesznek rá mérgesek ezért. Bement a házba, és levette a mézes bödön tetejét. Belenézett, de sajnos csak egy kevés méz volt a bödön alján. Arra gondolt, mégsem eszik belőle, hátha a kisbocsoknak nem jut, amikor hazajönnek.
– Nagyon éhes és fáradt vagyok – gondolta – Olyan jó lenne gyorsan hazatalálni és falatozni valamit! – sóhajtotta a szegény ember.
Ekkor egy kis fényt pillantott meg a házikó nyitott ajtaján át. Kiment a házból és elindult a fény felé, de az mindig távolodott tőle. Nem kellett sokat gyalogolni és a fénycsóva kivezette a szegény embert az erdőből.
Nagyon megörült és sietett haza a családjához, akik már várták. Vacsora közben elmesélte nekik a különös élményét a mézes bödönnel.
Egy csúnya esős őszi napon egy kis nyuszi szaladt be a medvék házába. Nagyon fázott, mert megázott és nem talált menedéket az erdőben. Meglátta a mézes bödönt az asztalon és mivel nem tudta, hogy mi az, gondolta megnézi közelebbről. Belenézett, de csak egy picike méz volt a bödön alján. Egyre jobban fázott és szeretett volna megmelegedni és megszáradni itt a házikóban, mielőtt tovább indul, hazafelé.
– Hm, nem szeretem a mézet, nem bánom, ha nem tudok enni, inkább jó meleget szeretnék, hogy megszáradjak végre – suttogta a bödönbe kukkantva.
Ebben a pillanatban a kandallóban fellobbant a tűz és hamarosan jó meleg lett a házikóban. A kis nyuszi oda kupodorott a kandalló mellé és hamarosan el is aludt. Amikor felébredt, már nem esett az eső, így a nyuszi nyugodtan folytathatta az útját hazafelé.
A mézes bödön sok-sok csodát tett az élete során. Erről nekem a medvecsalád mesélt néhány nappal ezelőtt, amikor náluk jártam.
Akkor eszembe jutottál kis barátom és elkértem a mézes bödönt. Hátha neked is van valami kívánságod, amit teljesíthetne a bödön. Itt van hát, nézz bele, és kívánj valamit. – nyújtotta oda Medve Úrfi a bödönt kis barátjának.
Boti nagyon meglepődött, hitte is meg nem is a bödön történetét. Kavarogtak a gondolatok a fejében, nem tudta, hogy mit is kellene kívánnia? Egy szép autót, vagy kacsalábon forgó kastélyt, esetleg sok új játékot kérjen?
Megfogta a bödönt, belenézett, sóhajtott egy nagyot és így szólt:
– Kedves bödön, elmondom a kívánságomat. Van nekem egy aranyos testvérkém, akit én nagyon szeretek. Virágnak hívják és 6 éves. Sajnos nem tud beszélni és még pelus is kell neki. Olyan jó lenne, ha ő is olyan lenne mint én, és a többi testvérünk…tudna beszélni, énekelni, mondókázni, mint a többi gyerek! –
Amint befejezte a mondatot, Medve Úrfi és a bödön ahogy jött, úgy el is tűnt. Lassan kinyílt az ajtó, Virág jött be rajta!
– Boti, anya mondta, hogy gyere reggelizni – mondta és aranyosan mosolygott a kisfiúra.
Boti azt hitte, hogy álmodik, de nem: Virág állt ott és valóban ő beszélt!!! Boti nagyon boldog lett, kiugrott az ágyból és megölelte a nővérkéjét.
Kimentek a konyhába, ahol anyukájuk az asztalnál ült. Értetlenül nézte a két gyereket és nem tudta, mit is gondoljon…
– Anya képzeld, Virág tud beszélni! – szaladt hozzá Boti boldogan!
– Igen tudom kisfiam – mondta az anyukájuk, aki semmit nem értett a történtekből – amikor bementem hozzá, köszönt nekem és elújságolta, hogy egész éjjel nem pisilt be, száraz maradt a pelusa! Nem értem, nem tudom mi történhetett vele ilyen hirtelen? – ekkor boldogan magához ölelte a kislányt és örömében picit sírni kezdett.
Boti odabújt az anyukájához, megölelte Virágot és már együtt sírdogáltak örömükben.