2.Tinka a boszorka

2. Tinka a boszorka

Csak egy mesét tudott végigolvasni a mesekönyvéből, amikor hazaérkeztek a szülei. Lepakolták a kosárkáikat a fa mellé, és leültek a fa tövébe, hogy kipihenjék magukat.
– Jól elfáradtam az eleséggyűjtésben – mondta Manóanyu – te mit csináltál, amíg nem voltunk itthon? – kérdezte Tinkától.
– Olvasgattam a mesekönyvet, és egy szép lepkét is megkergettem – válaszolta Tinka. A városi kalandozásáról nem mert beszámolni a szüleinek
Este vacsora után Tinka bebújt a falevél paplankája alá, és mivel nagyon fáradt volt, gyorsan elaludt. Álmában újra a seprűn repült, fenn az erdő felett, s városi park felé. Leszállt ugyanoda ahova napközben is, és most is ott voltak a gyerekek, akikkel délután játszott.
A gyerekek nem ismerték fel, sőt megijedtek tőle, és elszaladtak.
– Nem értem, mi a bajuk az embergyerekeknek, hiszen tegnap olyat jót játszottunk? Most miért nem örültek nekem? –
Ahogy ezt gondolta, tekintete a szoknyájára tévedt. A tegnapi piros ruhácska helyett csúnya fekete szoknya volt rajta, és a cipője helyett kopott fekete csizma volt a lábán. A piros kabátkája helyett egy rút fekete köpeny borította a vállát!
A fala alatti tócsába nézve ő is megijedt, mert a szép kis manóarcocska helyett egy rút boszorka képe vigyorgott rá a víztükörben!
– Jaj, most nem csak repülni tudtam, hanem valódi boszorka lettem! ­ – kiáltott fel csodálkozva a manólány – és ezért féltek tőlem a gyerekek!
– Nem akarok boszorka lenni, nem akarok boszorka lenni, manó akarok maradni! ­ – kiabálta félálomban.
– Tinka, kicsi manóm, mi baj van? – simogatta meg az arcát Manóanyu – Rosszat álmodtál?
– Nem akarok rút boszorka lenni, mert akkor félnek tőlem a gyerekek – válaszolta sírva a kis manólány, és sírva odabújt az anyukájához.
– Boszorka? Gyerekek? Repülés??? – Manóanyu nem tudta mire vélni ezeket a szavakat, de nem faggatta a kislányt, az ölébe vette, elringatta és egy szép altatót énekelt neki. Tinka nagyon gyorsan elaludt, de reggel amikor felébredt, újra eszébe jutott a rossz álma.
– Nem akarok inkább boszorka lenni. Nem szeretném, ha félnének tőlem a gyerekek, vagy az erdő állatai. Az jó, ha tudok repülni a seprűn, de ne legyek csúnya vasorrú boszorka – gondolkodott Tinka.
– Hogy aludtál kislányom? – hajolt be a fa odvába az anyukája.
– Jól aludtam, igaz, egyszer rosszat álmodtam – mosolyodott el Tinka – de már igyekszem elfelejteni.
– Jól van – felelte Manóanyu – gyere, készítettem reggelit neked. Aztán ha megreggeliztünk, elmegyünk és meglátogatjuk a szomszéd erdőben lakó zöld manó családot.