Szofi meséje


Szofi éppen a kedvenc játékával játszott, amikor vendégek érkeztek. Egy néni és egy bácsi jött, akiket a kislány még nem ismert.
Beszélgettek egy kicsit a nevelőjével, majd bementek hozzá a szobába. Ő még picike volt, nem tudott beszélni, köszönni sem. Nem is nagyon akart, nem érdekelte az idegen néni és bácsi.
Játszott tovább, de hallotta, hogy róla beszélgetnek. A nevelője  mesélt nekik, az idegen néni pedig játszani akart vele.
A kislány másfél éves volt, gyönyörű szőke, kékszemű tündérke. Az idegen néni sokszor elmondta, hogy milyen aranyos, és szép.
Aztán kis idő múlva elmentek a vendégek. A nevelője nem mondott arról semmit, hogy kik voltak és mit akartak.
Néhány nap múlva újra megjelent  a néni és a bácsi. Nagyon izgatottnak látszottak.
Szofi  akkor már kíváncsian méregette őket, főleg, mert megint róla beszéltek.
– Gyere, felöltözünk, és elmentek sétálni ­ – szólt oda neki akkor a nevelője.
Felvették a szép nadrágot, kiskabátot, kiscipőt, a néni kézen fogta Szofit, elköszöntek és kimentek az utcára.
– Milyen puha, meleg ennek a néninek a keze . Jó embereknek látszanak. Biztosan nem akarnak nekem rosszat – gondolta a kislány.
Séta közben a néni mutogatta neki a lehulló színes leveleket, az úton átfutó cicát, az udvarban gágogó libákat, és néha megsimogatta Szofi fejecskéjét.
A séta után hazamentek, a néni és a bácsi elköszönt, de azt mondták, hogy máskor is eljönnek.
Ezután többször meglátogatták őket, játszottak Szofival, sétálni vitték, és egyszer még a saját lakásukat is megmutatták neki! Volt a lakásban gyerekszoba, de gyerekeket nem látott a kislány. Mivel még nem tudott beszélni, nem tudta megkérdezni, hol vannak a gyerekek.
Tetszett neki az a gyerekszoba. Szép játékok voltak benne, és csodaszép ágyikó. Szívesen ott maradt volna sokáig.
Néhány hét múlva a néni és a bácsi újra megjelent Szofiéknál. Nagyon izgatottnak tűntek, sokat beszélgettek  Szofi nevelőjével, aki közben egy táskába pakolta Szofi ruháit és kedvenc  játékát.
– Szofi, emlékszel, mondtam neked, hogy ez a néni és bácsi el fog téged vinni, és náluk fogsz lakni. Ezután a néni lesz az anyukád, a bácsi pedig az apukád. Az lesz a szobád, ahol a sok szép játék és csodaszép ágyikó van­ – nevelője megsimogatta, megpuszilta Szofit, kikísérte őket a kapuhoz, és sokáig integetett az autó után.
Amikor hazaértek, bementek a gyerekszobába és kipakoltak a táskából. Szofi addig felfedező körútra indult a szobában. Nagyon-nagyon tetszett neki a sok új, érdekes játék! És a néni és a bácsi is olyan kedvesek voltak.
– Szofi figyelj ránk kicsit – szólította meg a néni – Ezután itt fogsz lakni nálunk. Én leszek az anyukád, ő pedig az apukád.  Sokat fogunk majd együtt bolondozni, játszani, kirándulni, és mindenféle jó dolgokat művelni. Jó lesz? –
Szofi  nem tudott válaszolni, csak nézett a nagy kék szemeivel, és mosolygott a csöpp szájával.
Meg aztán, mindennél jobban érdekelte az a nagy barna plüssmackó az ágya sarkában. Anyára nézett és rámutatott a mackóra.
– A mackót szeretnéd? Tessék kislányom – Anya odament a mackóért, és Szofinak adta.  A kislány magához szorította a mackót, miközben hálás szemekkel nézett a nénire, aki kislányának szólította.
– Most pedig menjünk vacsorázni – szólal meg Apa – hozhatod a mackót is, ő is biztosan éhes – tette hozzá mosolyogva.
Asztalhoz ültek. Szofi egy etetőszékbe, Mackó pedig mellé telepedett a nagy székre.
Amikor megvacsoráztak, akkor a fürdés  következett. Mackó nem fürdött, csak a kád széléről nézte a vidáman pancsoló kislányt.
– Most pedig megnézegetjük a meséskönyveket, rendben? – kérdezte Anya, miközben az ölében átvitte Szofit a gyerekszobába – Melyik könyvet szeretnéd? ­–
A kislány rámutatott a cicás könyvre, Anya levette a polcról és nézegetni kezdték a képeket.
” Cirmos cica haj,
hová lett a vaj,
ott látom a bajuszodon…..
A mese végét Szofi már nem hallotta. Odabújt az anyukájához, és békésen aludt.
Anya felemelte, betette az ágyba, betakargatta, és egy darabig még nézte a gyönyörű szőke hajú kislányt, aki a nagy mackót átölelve szuszogott az ágyikóban.
– Ugye, milyen tüneményes kislány? – lépett oda hozzá Apa.  Átölelték egymást és együtt csodálták a gyermeküket, akire oly sokáig vártak.

Teltek-múltak az évek, a kicsi Szofiból nagylány lett! Iskolába készült! Nagy izgalommal vásárolgattak anyával, táskát, ceruzákat, színes készletet, tolltartót. Ahogy ott válogattak a boltban, odament hozzájuk Anya régi ismerőse.
– Szervusz, de rég láttalak, ő a kislányod? – kérdezte a néni Anyától.
– Igen, ő Szofi – mutatott Anya büszkén a kislányra.
– Úgy hallottam, hogy örökbe fogadtátok – kíváncsiskodott tovább a néni.
– Igen, de ugyanúgy szeretjük, mintha vérszerinti gyerekünk lenne – válaszolta Anya.
– Örökbe fogadott. Ez mit jelenthet? – gondolkodott el Szofi – Hirtelen bevillant a gondolataiba egy kép, egy másik házról, ahol sok gyerek élt együtt.
Amikor hazaértek, elpakolták a tanszereket. Beletették a tolltartót a táskába, de előtte megtöltötték a szép színes ceruzákkal. Minden készen állt az iskolakezdésre.
Vacsora közben Szofinak eszébe jutott a néni az írószerboltban.
– Anya, mit jelent az, hogy örökbe fogadtatok? Miért kérdezte ezt a néni a boltban?
– Azért kislányom, mert mi nem a vérszerinti szüleid  vagyunk. Ők sajnos nem tudtak téged felnevelni, ezért nevelőkhöz kerültél.  Nekünk Apával nem volt gyermekünk. Hiába szerettük volna, hiába várta a gyönyörű gyerekszoba, mégsem sikerült. Ekkor gondoltunk arra, hogy örökbe fogadunk egy kisbabát,és ez a kisbaba voltál te. A szívemből születtél, de egy másik néni pocakjából – mesélte Anya, miközben magához ölelte a kislányt
– Akkor nekem hány apukám és anyukám van?  Vannak a vérszerinti szüleim, és ti? – kérdezte csodálkozva a kislány.
– Igen, pontosan – válaszolt Anya.
–  És a vérszerinti szüleimmel is fogok majd találkozni? – faggatózott tovább Szofi.
– Ezt nem tudom, kislányom – felelte Anya – A vérszerinti szüleid betegek, és talán már nem is emlékeznek rá, hogy van egy szép kislányuk.
– Sajnálom, de azért talán egyszer mégis csak emlékezni fognak rám. Majd ha meggyógyulnak – válaszolta reménykedve Szofi.
– Lehet, hogy így lesz. Ha majd 16 éves leszel, és szeretnéd őket megkeresni, akkor segíteni fogunk benne – mosolygott  Anya.
– Rendben van! Akkor, menjünk is vacsorázni gyorsan, mert holnap kezdődik az iskola! – pattant fel Szofi a kis íróasztala mellől, és elviharzott a konyha irányába.
– Apa, segítek vacsorát készíteni ! – szaladt oda az asztalhoz kirakta a tányérokat, szalvétákat.
– Meséltek még arról, amikor pici baba voltam? – kérdezte, amikor nekiláttak a vacsorázásnak.
– Igen, mesélünk. Mindent elmesélünk, és fényképeket is mutatunk majd – válaszolta Anya.
– Most vacsora után? –
– Igen, vacsora után. Ma este rólad fog szólni a mese! –
– Az jó lesz, nagyon izgatott vagyok – mosolygott Szofi.  Megitta a maradék teáját, megtörölte a kezét és a száját, megköszönte a vacsorát, és már szaladt is fürödni.
Fürdés után bebújt a takarója alá magához szorította a mackóját, és várta a szüleit, hogy meséljenek neki.
– Látod, ilyen voltál, amikor megszülettél. Itt pedig 3 hónapos vagy. Ez az első karácsonyod – mutogatta anya a fényképeket – Ez a csörgő volt a kedvenc játékod – mutatott egy másik képre.
– Igen, erre emlékszem, ez még most is megvan – felelte a kislány.
– Ez volt a kedvenc ruhád, ebben voltál, amikor először megláttunk – mutatta Anya a másik képen a kis  pöttyös ingecskét.
– Ezt is elhoztuk, ott van a kinőtt ruháim között – nevetett  Szofi.
Még egy darabig nézegették a képeket, aztán anya eltette az albumot, vissza a szekrénybe.
– Ideje aludni, mert holnap menni kell az iskolába! – mondta, és betakargatta Szofi.
– Jó éjt Anya. Nagyon szeretlek. Máskor is mesélsz majd a pici koromról? – kérdezte a kislány.
– Persze, hogy mesélek, amikor csak akarod. Jó éjszakát kincsem, aludj jól – köszönt el  tőle Anya. Megsimogatta a kislányt, megpuszilta, lekapcsolta a villanyt, és kilépett a gyerekszobából.
Szofi  azon az éjszakán egy  mackócsaládról álmodott, akik sok-sok vándorlás után egy gyönyörű erdőbe jutottak. Az erdőben egy barlangot találtak, és oda beköltöztek. A kis medvebocsok a barlang előtti tisztáson játszadoztak, a málnabokorról málnát ettek, méhecskéket kergettek, a földön hemperegtek, a patakban halásztak.
Olyan boldogok voltak, mint a pici lány, aki a plüssmaciját átölelve a mackócsaládról álmodik.