Cirmi és a köd
Hűvös őszi reggel volt. Cirmi az anyukájával és a testvéreivel a kályha melletti kosárkában szundított. A mami mellett jó meleg volt, sötét is volt még, ezért Cirminek nem akaródzott felébredni.
Egyszer aztán mégiscsak kinyitotta picit a szemét, ami azon nyomban hatalmasra nyílt, ahogy a kiscica az ablak felé fordult, és kinézett rajta. Az ablakon át az udvart nem lehetett látni, csak nagy fehérséget!
– Hát ez meg mi lehet? – kérdezte magától a kiscica – talán kiömlött a tejecske valahol? Hm, az jó, mert akkor sokat lehet lefetyelni belőle! – gondolta mosolyogva, és felébresztette a mamáját.
– Mami, Mami ébredj, nézd mi történt! Az udvaron kiömlött egy csomó tejecske, menjünk ki, és lefetyeljük fel!
A cicamama először nem is értette, mit beszél a kicsiny kölyke, aztán kinézett az ablakon. Valóban nem lehetett odakint látni semmit, mert az udvar hatalmas ködbe borult.
– Jaj, cicám, az ott nem tejecske, hanem köd! Ilyet csak ősszel látunk, és mivel te még kiscica vagy, nem láthattál még ködöt. A köd akkor keletkezik, amikor a föld meleg, a levegő hideg, és a levegőben apró vízcseppek keletkeznek. A sok-sok apró vízcseppecskéből felhő lesz, ami fehérré varázsolja a tájat.
– Értem Mami, akkor ez nem is tej, hanem felhő. Amiből nem lehet lefetyelni – mondta szomorúan Cirmi. A szomorúság hamar elillant, felcsillant a szeme, és ébresztgetni kezdte a testvéreit:
– Lizi, Mici, Marci, ébredjetek! Nézzétek, mekkora köd van odakint! –
A kiscicák kinyitották a szemüket és csodálkozva néztek ki az ablakon, ahol semmit nem láttak a ködtől.
Ekkor Cirmi elmagyarázta nekik, amit az anyukájától tanult a köd keletkezéséről.