Részletek – Olasz vacsora

A három majom

Meztélábas történetek

“Nyár
Rekkenő nyarak, csikorgó telek. Virágillatú tavasz és langymeleg ősz. Akkoriban még voltak évszakok, rendesen, úgy, ahogy a nagy könyvben meg volt írva. Nyáron nyár, télen tél, közte, meg ami éppen aktuális. Nyáron szigorúan egy szál pólóban, kisgatyában, meztéláb, télen meg mint egy eszkimó, orrhegyig beöltözve.
A falu egyik mellékutcájában laktunk, ahol akkor még nem volt sem aszfaltos úttest, sem járda.
Abban az utcában tehenek nem laktak, így sajnos reggeli és esti, tehénlepénnyel tarkított vonulást nem láttam. Nagy szerencsénk volt, nem kellett kerülgetni a végtermékeket a csorda után.
Autók sem nagyon jártak akkoriban. Ha mégis odatévedt egy, akkor az össze lakó egy másodperc alatt a kapuban állt és nézte, hogy milyen autó és kihez megy.
Ha már kimentek és épp nem kellett sietni befelé, akkor beszélgettek egy kicsit: ki mit főz, mikor kapál, hova megy aratni, vagy betakarítani, vagy épp arról, hogy milyen pletykát hallott a szomszéd Mariskáról.
Tv-műsorokat abban az időben még nem vitattak meg, merthogy televíziók sem voltak a házakban.
Aztán lett egy, akkor mindenki odajárt tv-t nézni. Később lett még egy, ez az én nagy szerencsémre a nagynénémé volt, így átmehettem minden este a mese idejére.
10
Amikor elment egy autó, megtelt az utca néppel, és közösen szívhatták be a port, amit felvert. Eső után meg persze a tócsák vize elől kellett menedéket keresni, szóval izgalmas egy világ volt, meg kell hagyni.
Sem a por, sem a kánikula nem zavart abban minket, gyerekeket, hogy meztéláb csatangoljunk.
Néha elmentünk sétálni, fel a mezőre, a mezei utakra, ahol a lovaskocsik és a traktorok jártak.
Egy kiadós nyári zápor után napokig megmaradt a víz a kerékcsapásban, mi pedig kifejezetten ezeket kerestük.
A tócsákban ugyanis nem csak víz volt, hanem egy idő után mindenféle apró úszó élőlény. Ebihalféleségek. Igazából sosem tudtam meg, hogy mik, mert vagy nem mentünk vissza később megnézni, vagy felszáradt a tócsa és nem fejlődött ki az állatka. Az ebihalas tócsa után a legnagyobb érdekesség a pipacs és a búzavirágtenger volt a búzamező szélében, amelyekből mindig vittünk is haza egy csokorral.”

……………………………

“Akkoriban nem volt olyan egyszerű dolgunk, hogy leemelünk a boltban egy doboz tejet a polcról és kész.
Vagy el kellett menni a faluban lévő tejcsarnokba, vagy föl a tehenészetbe.
A csarnokba mindig Anyukámmal mentünk. Vittük a kis alumínium tejeskannát, azt hiszem, talán két literes lehetett, és abba vettünk tejet. A tejcsarnok a falu fő utcáján volt egy kis épületben, kívül nem volt túl szép, de belül ragyogóan tiszta és fehér volt, és hatalmas ezüst színű tartályok voltak benne. Ezekben a tartályokban tartották a tejet, amit állandóan kevergettek és ettől jó habos lett.
36
Odabent valami egészen különleges illat volt, semmihez sem hasonlítható, csak a tejcsarnok-illathoz. A vendégeskedés a tejcsarnokban sosem tartott túl sokáig, épp csak telemerték a kannát, kifizettük és kész.
Amikor a tehenészetbe kellett menni, az már érdekesebb történet volt. Erről inkább csak nyári emlékeim vannak.
Kezembe fogtam a kiskannát, és meztéláb, vagy kis papucsban, elindultam az istállók felé. Végigmentem az utcán, ahol laktunk, persze közben alaposan és többször is szemügyre vettem mindent, ami útba esett, akinek kellett köszöntem, aki kérdezett, annak válaszoltam. Aztán mentem tovább a mezőn, elhagytam az akácfás erdősávot, tovább a mezei úton az istállókig.
Az az épület, ahol a tejet árulták, kívül ugyanolyan semmilyen volt, mint a tejcsarnok, de belül ugyanolyan hófehér és tiszta. És az illat is ugyanaz volt. Csak itt több tartály volt, és több tej. Sokat időzni, bámészkodni, nézelődni itt sem lehetett, megtöltötték a kannát, kifizettem, elköszöntem.
Hazaérve aztán Anyukám rögtön felforralta a friss tejet.
Amikor kihűlt, megkaptam róla a vastag, sárgás színű fölét, amit nagyon szerettem. A többiből készült kakaó, tejbegríz, vagy karamella. Természetesen ezeket is nagyon szerettem.”

 

Hogyan születnek a nagymamák?

(Julcsi, az 5 éves óvodás kislány szemével. Julcsi egy kitalált kislány)

A nagymamák először kislánynak születnek. Aztán nagylányok lesznek, és azután anyukák.
Akkor születnek a nagymamák, amikor az anyukák megtudják, hogy a gyereküknek gyereke lesz, tehát hogy unokájuk lesz. Ők már ettől kezdve nagymamák, egészen addig, amíg meg nem halnak.
A nagymamák sokat sírnak. Már akkor sírnak, amikor kiderül, hogy nagymamák lesznek. Aztán sírnak, amikor megszületik a kisbaba. Sírnak, ha beteg, de akkor is, ha túl egészséges. Sírnak, amikor először a kezükbe veszik, és amikor először rájuk mosolyog, és ettől kezdve minden jó és rossz dolog miatt sírnak. De az is lehet, hogy ilyenkor csak valami por megy a szemükbe.
Persze, boldogok is ám, és sokat nevetnek. Például, amikor meglátják az első ultrahangos fotót. Akkor elhiszik, hogy ők igazi nagymamák és akkor nevetnek. És közben persze sírnak is.
A nagymamák mindent megengednek az unokának. Ennek a szülők nem örülnek, ezért a nagymama megígéri, hogy többet nem lesz ilyen, de persze utána is lesz, csak akkor titokban kell tartani!
A nagymamák szeretnek játszani. Bármikor meg lehet kérni, hogy mamiiiiiii, játszuuuunk! És akkor leül a szőnyegre, kicsit szokott ilyenkor jajgatni, hogy jaj, a derekam, de pár perc alatt elfelejti.
A nagymama mesélni is szeret. Mindenfélét, amit kérek. És énekelni is. Igaz, ilyenkor a szüleim nevetgélni szoktak és pusmogni, de nem tudom miért?
A nagyi jól főz és süt. Mindig megkérdezi: mit főzzek neked kisbogaram? És akkor nekem az összes finomság eszembe jut, és nem tudok dönteni.
Amikor sütit csinál, szoktam segíteni. Ilyenkor a fülemtől a lábam ujjáig csupa liszt vagyok, de ezen mindig jót nevetünk.
Persze a mami minden másban is segít. Elvisz engem az oviba, vagy hazahoz. Vigyáz rám, amíg anyáék szórakozni mennek. Vasalni is szokott, mert az anyukám nem szeret.
Szóval, jó, ha van egy gyereknek nagymamája, mert az olyan, mintha két anyukája lenne, csak az egyik öregebb és néha jajgat. Én örülök, hogy nekem van nagymamám, és szeretném, ha mindig is lenne, és sosem halna meg.

 

Olasz vacsora

“Bizonyos alkalmanként, de nem túl sűrűn, elmegyünk  egy olasz  étterembe vacsorázni (oka: szülinap, névnap, karácsony, ossza be ki-ki kedve szerint). Egy ilyenről mesélek most.
Gyönyörűségesen csodálatos, szépséges vacsorát tettek elénk. Villa, kés helyett természetesen a fényképezőért nyúltam először, ami viszont legnagyobb sajnálatomra pont akkor merült le. Férjem, kb. erre számított, ismerve engem –  mindig ott és akkor merül le, ahol és amikor nem kéne–, így szólt:
– Nem  gond, írd meg!
– Mi?
– Hát írd le, milyen volt. Sokkal szebb lesz, mint a fotó.
– Írjam le a grillezett tengeri halakat?
– Igen, írd le, meséld el, járd körül, színezd ki!
– Hm… rendben, de előtte megeszem.

“Szép” kezünk felől haladunk balra. A tányér szélén egy egészen apró, virágmintásra faragott citrom. Az  a fajta, amire ha rágondol az ember, már összefut a szájában a nyál. Mellette két rákocska, vörösre grillezett kabátban. A kabátot le kellett persze fejteni, és én nem törődve az úri divattal, kézzel  estem nekik. A rákok mellett egy szelet hal. Olyan finom, amilyen lapos. És a tetejében ropogós és fokhagymás.” (Olasz vacsora)

 

 

Tolvajverés lámpafénynél

Részlet a rendőrségi jegyzőkönyvből:
Id. Bot Előd: Jó estét kívánok. Bot Előd vagyok, Rinyakeresztúr, Tópart utca 3. szám alatti lakos.
Hát az úgy vót kérem, hogy este, mikor már alkonyodott, mentem hátra bezárni a jószágot. Egyszer csak látom ám, hogy a szomszédék udvarában mintha fényesség lenne. Figyeltem erősen s újra láttam zseblámpafényt felvillanni a szomszéd tyúkólja mellett.
Csak némán figyeltem egy darabig, s gondolkodtam mitévő legyek mostan. Zajt nem lehetett hallani, inkább csak zörgést, kotorászást, a jószág sem kárált, kutya sem ugatott, de a lámpa fénye fel-felvillant a félhomályban. Erősen izgatott lettem, a szívem majd kiugrott a helyéből, tisztán úgy éreztem magam, mintha egy krimiszereplő. Lestem, és füleltem, próbáltam úgy tenni, ahogy a filmekben láttam.
Beálltam a pajta sarka mellé, onnan néztem kifele, s követtem a fejleményeket. Hirtelen eszembe ötlött, hogy szólok már a
fiamnak Ifj. Bot Elődnek, jöjjön ki! Hátha ketten többre megyünk, ha cselekedni kell!
Beszaladtam szaporán, de igyekeztem, zajt ne verjek, és beszóltam a pitvarba:
– Előd fiam, gyere mán ki, nézzed mán, milyen fény imbolyog a szomszédban! Hamar fölkötötte a gatyáját, mert már csak alsóban volt, és szaladt utánam az udvarra.
Immár ketten bújtunk és lestünk a pajta szegletében. Én persze időközben bezártam a jószágot, nehogy azt meg elvigye a róka az éjjel.
Egyszer csak azt mondta a fiam, az Előd, hogy édesapám, kérdezzük meg, ki az, erre én elkiáltottam magam, ki az, ki van ott? De most vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani, de nem felelt.

 

A vízóra leolvasó

Aztán vártam. Elképzeltem előre persze: koszos munkásruhában, bakancsban be fog állítani egy borostás munkásember, leolvasni. Amikor a legjobban el voltam merülve a gondolataimban, akkor csengettek. Kötés félredob, kutya bezár, smink nincs, megyek ajtót nyitni. És ott állt a leolvasó: fekete, kissé fényes anyagú, csípőben feszülő nadrágban, fekete cipőben, és tűzpiros, bő ingben. Simára borotválva, kis tüsi hajjal, 40 év körül. Köpni-nyelni nem tudtam, nem találtam a szavakat magyarul sem, nemhogy németül. Mintha egy latin táncversenyről lépett volna elém, és éppen tangózni szeretne felkérni. Én meg itt állok a nagyon otthonkás melegítőrucimban, ami ráadásul errefelé nem is divat, mert mindenki otthon is úgy van felöltözve, mintha éppen vendéget várna! Én meg vártam, és mégsem öltöztem az alkalomhoz illően. Szélesre tártam az ajtót és hagytam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. És jött. Bejött.

 

Hogyan lettem bombanő?

Természetesen a szexbomba kinézethez hozzátartozik a szép izmos testfelépítés is. Nem voltam rest, ezt a programot is vásárlással kezdtem. Be kellett szerezni egy frankó, elasztikus, testhez simuló futóruhát (nadrág, póló) és egy futócipőt.

Ezekre mindenképpen szükség volt, mert a meglévő húsz éves, kinyúlt, fekete, térdén kissé feslett mackónadrágban nem olyan eredményes a sport, mint a feszülős naciban. Természetesen a két felpróbált méret közül a kisebbet vettem meg, úgyis belefogyok jelszóval.

Egyáltalán nem zavartak az itt-ott kibuggyanó hurkák, a domborodó domborulatok, és az ide-oda belevágó részei a rucinak. Büszkén és boldogan öltöttem magamra, a vadiúj cipővel együtt, ami mondanom sem kell, színben teljesen passzolt a ruházathoz. Kedves kutyám kicsit megütközve nézett, hogy ugyan mi baja lett a gazdinak, és ugye nem ebben a cuccban akar engem sétálni vinni? Pedig de.

Szóval irány az erdő, menjünk futni. Szerencsére a napnak abban a szakában elég kevesen vannak az erdőben, lévén hogy ötven fok van, és ki az a marha, aki ilyenkor testmozog. Hát én. Tehát büszkén kihúztam magam, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem kocogni. Az első ötven méter után már úgy éreztem magam, mint aki lefutotta kétszer a maratont, és a tüdőm is kezdett kiszakadni. Kicsi séta után újra próbálkoztam, megint kb. ötvenméternyi sikerrel, de gondoltam, Isten is hét nap alatt teremtette a világot, akkor nem nagy baj, ha én sem tudom egy nap alatt elérni a célomat.

Ebben a gondolatban megnyugodva folytattam tovább a futás-belehalás-séta-futás váltakozását. A kocogásnak csúfolt bohóckodás végén hazaindultam, ahol tervben volt a gimnasztika, hasizom és súlyzós gyakorlatokkal. Ha már lúd, legyen kövér alapon.

Kérdés Besenyő Pista bácsi stílusában
Szobamérleg. Mi az a szobamérleg?
Rátesszük a egész szobát és lemérjük?
És ráfér a egész nagy szoba arra a kis mérlegre? És miért kell a egész szobát lemérni?
Mennyit hízott amióta nem takarítok, vagy miért?
Vagy mennyit fogyott, amikor eladtuk a ágyat?
Hát nem lenne egyszerűbb a ágyat lemérni, és kivonni a szoba súlyából?
Nooormális? Haha, de ehhez kéne tudni a egész szoba súlyát! Akkor ezért kell a szobamérleg!

 Ha szeretnéd megvásárolni a könyvet, ezen az emailcímen megteheted: skolikagnes@gmail.com

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.