Részletek – A csodatermő fa

Olvass bele néhány mesébe!

A csodatermő fa

“Hol volt, hol nem volt, a napsugaras rét közepén állt a csodatermő fa.
Miért volt csodatermő? Mert csodákat termett!
Ha valaki a közelébe ment és elsuttogta a kívánságát, az bizony szempillantás alatt teljesült!
Az egész még akkor kezdődött, amikor a csodatermő fa első kis hajtása kibújt a föld alól és szétnézett a domboldalon.
-Ó de szomorú, kopár ez a vidék, sehol egy fa, egy virág, egy patak…vajon milyen lesz az élet ezen az unalmas helyen…?-gondolkodott el a kis facsemete.
-És vajon belőlem mi lesz? Milyen fa magját sodorta ide a szél, amelyből kikeltem?
Nem is tudom mi szeretnék lenni? Almafa, körte, vagy cseresznye…?-
Ahogy ezen gondolkodott, megjelent mellette egy kicsiny manó, és így szólt hozzá:
-Kedves kis fácska, meglásd, csodaszép, élettel teli vidék lesz a mostani sivár helyen, de csak akkor, ha segítesz nekem!
-Mit kell tennem, mondd,  kismanó!
-Mivel úgy hallottam, nem tudsz választani, hogy mit is teremjél, ha nagy fa leszel, ezért megajándékozlak a csodatevés hatalmával!
Amikor nagy fa leszel, te leszel a világon az egyetlen fa, amely négyféle gyümölcsöt terem:almát, körtét, cseresznyét, és barackot.
Cserébe viszont teljesítened kell a hozzád forduló teremtmények kívánságait!
-Rendben van kismanó, elfogadom tőled a csodatévő hatalmat!-
Ahogy a kis fácska ezt kimondta, a kismanó ahogy jött, olyan hirtelen el is tűnt.”

Az öreg mozdony meséi

“A munka végeztével megállt egy félreeső vágányon, a mellette lévő sínen egy fiatal, csillogó szemű csodaszép mozdonyt pillantott meg.
A fiatal mozdony is észrevette az öreget és meghatottan gondolta:

  • Ó milyen öreg, sokat megélt mozdony lehet ez a 424-es!
  • Az öreg mintha meghallotta volna a szavakat, így szólt fiatal társához:
  • Bizony öreg vagyok, mint ezek a talpfák, alattunk- mondta, kis füstfellegeket eregetve. Öreg vagyok, kiszolgált, de nagyon gazdag! Annyit éltem, annyit láttam, hogy mindent elmesélni egy élet kevés lenne.
  • Mesélj kérlek! Mesélj, egyet! A legkedvesebb emlékedet! – kérte a a csillogó fiatal mozdony.

Rendben van – felelte az öreg- de nehéz lesz egy történetet választani a sok közül…”

Hogyan találkozott Panni a macskabagollyal?

Szép, szelíd dombok, sűrű erdők közt bújik meg a kis zalai falu, Liszó.
Szorgos emberek laknak itt, állatokat gondoznak, szőlőt termelnek, és a környező erdőkben, mezőkön dolgoznak.
A legtöbben fenyőfákat is nevelnek, melyek az országban sok-sok család ünnepét teszik szebbé Karácsonykor.
Ebben az apró falucskában lakik Panni a szüleivel.
Egy mosolygós nyári napon Panni elkísérte szüleit a szőlőhegyre, ahol mindig sok csodás, érdekes dolog történik vele.
Amint felértek a birtokra, Panni elindult, hogy megkeresse a szomszédban lakó kiscicát.
Szendvicséből kivette a szalámit és hívni kezdte a cicát:
– Cirmi, Cirmi, merre vagy? – Pár perc múlva Cirmi boldogan majszolta a finom falatokat, amit a kislánytól kapott.
Panni az ölébe vette Cirmit, aki nyomban dorombolni kezdett, majd kis idő múlva álomba szenderült. A kislány óvatosan, hogy fel ne ébressze a cicát, letette a diófa alatt álló fonott karosszékbe.
A kislány elindult, hogy megkeresse édesanyját a szőlősorok között.
– Anya, képzeld, Cirmi megette a szalámimat és elaludt az ölemben! Letettem a fotelba és majd ha felébred, tejet is adok neki! –
– Jól van kislányom, ügyes vagy! –  mondta neki az édesanyja. – Azért az összes ennivalódat ne add a cicának!
Panni ezt már alig hallotta. Egy szép sárga virágot vett észre a fű között és elindult, hogy leszakítsa a virágot. Eszébe jutott, amikor az oviban az óvó néni szép koszorút font nekik ebből a virágból.
Ahogy lépkedett, egyre messzebb jutott és már alig hallotta szülei beszélgetését, a szőlősorok közül.
A nap melegen cirógatta az arcát és fényétől csodaszép színekben pompázott a rét.
Sárga, kék, piros virágok, tarka lepkék köszöntötték Pannit, kinek a kezében már egy egész koszorúra való pitypang pompázott.
Amikor elfáradt, leült egy fatuskóra és hallgatta a madarak énekét, melyet a tücskök hegedűjátéka kísért.
Eszébe jutott Cirmi cica, aki teli pocakkal, jóllakottan aludt a fotelban és az is eszébe jutott, hogy bizony ő is megéhezett.
Felkelt és elindult a málnabokrokhoz, melyek roskadoztak a finom, édes gyümölcstől.
A bokrok olyan magasak voltak, hogy Panni ki sem látszott közülük.
Egyenként szedegette a piros bogyókat és lassan elmúlt az éhsége.
Kilépett a bokrok közül és egy csodaszép pillangót látott meg a virágos rét fölött. A pillangó leszállt az egyik virágra és a kislány közelebb ment hozzá. A lepke ekkor felreppent és távolabb egy másik virágra költözött.
Panni ekkor már óvatosabban közeledett de hiába, a pillangó észrevette, kitárta a szárnyait és tovaszállt.
Ahogy így kergetőztek, lassan az erdő szélére értek, ahol Pannira új csodák vártak.
Lába alatt a rőt avarban piros, zöld, barna gombafejek bújtak meg.
– Nem szabad leszedni! – csengett a fülébe Édesanyja intelme – Leguggolt, széthúzta az avart a gombák felett, de nem nyúlt hozzájuk.
Ahogy megmozdított az avart, nagy fekete hangyák szaladtak széjjel, kicsit távolabb pedig egy álmos csiga nyújtogatta szarvait.
A nap fénye bágyadtan szűrődött be a fák közé, és a zöld lombok sejtelmes susogással köszöntötték a kislányt.
Távolabb egy kis madár repült, majd hirtelen eltűnt egy bokor ágai között. A bokor alatt Panni összetört tojáshéj darabokat pillantott meg.
– Biztosan itt van a fészke, és fiókákat nevel a kismadár – gondolta magában.
Ahogy telt az idő, a kislány egyre több érdekes dolgot fedezett fel, miközben egyre beljebb sétált az erdőben. Azt sem vette észre, hogy a napocska elbújt a dombok mögött.
Egy bagoly huhogása verte fel az alkonyodó erdő csendjét. Panni ekkor vette észre, hogy besötétedett.
– Jaj, haza kell mennem gyorsan – gondolta, és elindult kifelé az erdőből.
Pannit már nem érdekelték az erdő csodái, csak arra gondolt, hogy mielőbb kijusson az erdőből.
Egyre jobban szaporázta a lépteit, de riadtan vette észre, hogy ahelyett, hogy ritkulnának a fák, egyre sűrűbben állják útját, és sötétebb lesz körülötte minden.
– Anyu, eltévedtem – mondta magában. Rájött, hogy nem találja a hazafelé vezető utat, és apró könnycseppek jelentek meg a szemében.
A fák ágai ijesztően hajladoztak felé, távolabb az avaron ágak reccsentek, és félelmetes, sosem hallott hangokat hozott felé az esti szellő.
A kislány kétségbeesetten ült le egy kidőlt fatörzsre és sírni kezdett.
Nem hallotta, hogy a fa ágára hangtalan szárnycsapásokkal leszállt egy macskabagoly.
– Hu-hú, kislány, te jól eltévedtél! –
Panni felfigyelt az ismeretlen hangra és felnézett a feje felett magasodó tölgyfára. Kereste, hogy honnan jött a hang, de nem látta meg a rejtőzködő baglyot.
– Gyere, majd én hazavezetlek! – szólalt meg újra a bagoly és egy alacsonyabb ágra szállt.
Panni ekkor már észrevette a szép madarat, de picit megijedt a sosem látott madár hatalmas, fürkésző szemeitől.
A bagoly ekkor egy másik ágra szállt.
– Gyere kislány, gyere utánam! – Panni megbátorodott, felállt és elindult a hang irányába.
A bagoly újra felreppent, és továbbszállt a következő fára, Panni pedig követte.
Látta, hogy ritkulnak a fák, és lassan kiérnek a sűrű sötét erdőből, és közben meghallotta a szülei hangját, ahogy szólongatják:
– Panni, Pannika, merre vagy?-
A kislány már nem törődött a félelmeivel és rohanni kezdett a hang irányába. Ekkor már a szülei is észrevették a kislányt és ők is szaladni kezdtek felé.
Pár pillanat múlva Panni boldogan megölelte az Édesanyját és zokogni kezdett. Amikor kicsit megnyugodott, elindultak hazafelé.
– Hu-hú kislány, örülök, hogy hazataláltál! – hallotta meg Panni a feje felett elsuhanó bagoly hangját.
– Köszönöm! – mondta elcsukló hangon.
– Kivel beszélsz Panni? – kérdezte az Édesanyja.
– A bagollyal, aki hazavezetett – felelte a kislány.
A szülei csodálkoztak ezen, hiszen ők semmit sem hallottak, mert a bagoly beszédét csak Panni hallotta és ő értette meg.


Örök tánc

Szigorú szél szava sziszegve száll,
Riadtan rebben egy kismadár.
Felhő fut félénk fiai után,
Napocska szomorú: eltűnt a nyár.

Bánatos béka a barna avarban,
Göcsörtös gomba kalapja koppan.
Hangtalan hullik a hársfalevél,
Napocska megriad: nincs menedék.

Levélre levél libben a földre,
Hófehér hópihe hull a levélre.
Pihe-puha paplan borul a tájra,
Napocska kacsint: a tavaszt várja.

Csillagfény csillog, roppan a hó,
Mély álmot alszik sok erdőlakó.
Éhesen éber az éji bagoly,
Rőtvörös árnyként egy róka oson.

Fázósan felkél a télvégi nap,
Ragyognak rögtön a napsugarak.
Nevetve nézik a néma telet,
Napocska nevet: már tavasz lehet…

Hó alól hóvirág bújik elő,
Álmosan ásít a téltemető.
Eltűnik, elillan, olvad a hó,
Napocska boldog: ez mind csudajó!

Lepke ellibben, levélre száll,
Mohó méhecskét vár a virág.
Őzsuta őrzi a kis őzgidát,
Napocska nézi: ez tavasz már!

Éled és énekel mind aki él,
Táncol és tündököl sok fura lény.
Szép színek szaladnak most szanaszét,
Napocska hallja a tavasz-zenét!

Cirmos cica és a tejecske

“Cirmos cica nem szerette a tejet: ha megitta, megfájdult a pocakja tőle.
Hiába mondta a gazdaasszonynak, hogy ne adjon neki, ő nem hallotta meg  a bátortalan nyávogást.
Hát most megint itt van a teraszon a tálkájában a tej és ő csak kerülgeti, szimatolja, de nem lefetyeli be.

  • Lehet, hogy valaki más örülne neki?- gondolkodott el a cicus. El is indult rögtön,, hogy keressen valaki, aki szereti a tejet.
  • Szia hangya néni, te szereted a tejet? Mert ha igen akkor szívesen neked adom a részemet!
  • Ugyan már, hiszen én belefulladnék!- felelte a hangya. Cirmos tovább indult és találkozott egy éti csigával.
  • Csiga-biga, te szereted a tejet? Ha igen, akkor megmutatom hol találod- szólította meg Cirmos a csigát.
  • Nem, én nem szeretem- válaszolta lassan és megfontoltan a csiga és álmosan tovacsoszogott.

Ekkor a cica meglátott egy kisegeret, aki az avarban próbált elbújni előle.
-Kisegér, te szereted a tejet?

  • Nem, én csak a sajtot szeretem- felelte a kisegér, és elszaladt, még mielőtt a cirmos észbe kapott volna, hogy ő viszont szereti az egeret….

Odébb az udvar porában tyúkok fürdőztek.

  • Tyúkanyó, én nem akarom meginni a tejet, de szívesen odaadom neked!
  • Hát kedves kiscica a tyúkok nem isznak tejet!- felelte a tyúkanyó….”

 

Tündérbirodalom

“A Szenteste felcsendülő csengő hangja beszűrődött a varrószobába. Az Ollótündér ásított egy hatalmasat, mintha mély álomból ébredt volna. A Gombostűtündérek mocorogni kezdtek dobozukban, a Cérnatündérek vékony karjaikkal összefonódva táncoltak.
A katonás rendben sorakozó Textiltündérek is életre keltek, és lustán nyújtóztak el a polcokon. Az asztalon kígyóként összegömbölyödő Mérőszalagtündér feküdt. Kinyitotta a szemét és körülnézett.
– Hát ti most sem tudtok pihenni? – szólt a ficánkoló gombostűkhöz.
– Már kipihentük magunkat és dolgozni szeretnénk! – mondták és cinkosan összekacsintottak.
– Pedig ma nem dolgozik a gazdaasszony, hiszen Szenteste van-
– Hát ami azt illeti- nyitotta ki hatalmas száját az olló- mi olyan ügyesek vagyunk, hogy egyedül is tudnánk dolgozni…
– Ez egy jó ötlet- tekeredett le a gombolyagról a sárga Cérnatündér. – készítsünk ajándékot gazdasszonyunknak!

A varrószoba-tündérek tanakodni kezdtek: mivel lepjék meg a varrónőt, amikor újra benyit a varrószobába és dolgozni kezd.
A virágos textil párna szeretett volna lenni, a csíkos vászon párna, a pihe-puha anyag takaróként szerette volna melegíteni a gazdaasszonyát.
A polc alján mint az avar az erdőben, úgy bújt meg egy barna színű textília és szó nélkül hallgatta társai párbeszédét.
– Én is boldog lennék, ha örömet okozhatnék gazdaasszonyomnak, de engem biztosan nem kérdeznek meg. – gondolta szomorúan és még mélyebbre bújt a többi textília alatt.
Amire az óra éjfélt ütött, már az egész varroda a meglepetés lázában égett, de határozni még nem tudtak.
Ekkor a varrógép körülnézett, elgondolkodott, majd megszólalt:
– Hallod-e, te avarbarna vászon, ott a polc mélyén! Gyere, feszülj bele gyorsan a hímzőkeretbe!
– Én…? Biztosan nekem szóltál? –kérdezte bátortalanul.

Ám feleszmélni sem volt ideje, mert a hímzőkeret egy határozott mozdulattal átölelte és kifeszítette minden oldalról.
A színes cérnák egymás után ugrottak fel a varrógép cérnatartójára és vidáman táncoltak a hímzőprogram ritmusára.
Amikor a hímzés elkészült, a nagy Szabóollótündér hatalmasra nyitotta a száját és szakszerű mozdulattal kiszabta az anyagot.”

A csodatermő fa című meséskönyv ára 1850 Ft + postaköltség.  Megrendelhető az alábbi emailcímen: skolikagnes@gmail.com

      

Mentés

Mentés

One comment

  1. Csodaszép mesék, tanulsággal, mondanivalóval, érthető szókinccsel, öröm ilyen mesét olvasni a gyermekeimnek.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.