Részletek – Csibemese

 

Mikulás
Mikulás, Mikulás,
a csizmája felemás,
rőt vörös a szakálla,
fekete a kabátja.

Mikulás, Mikulás,
csizmád miért felemás?
Miért vörös a szakállad,
fekete a kabátod?

Siettem a gyerekekhez,
erdőn, mezőn, hegyeken,
éjszakára megpihentem,
sűrű sötét erdőben.

Találkoztam egy manóval,
rőt szakállú vén apóval,
mikor elszenderedtem,
elvarázsolt ő engem.

Reggel mikor felébredtem
kabátom magamra vettem,
akkor láttam, lehet–e,
hogy a kabát fekete?

Lehet bizony, fekete,
mint a barlang feneke!
Lehet bizony, ej, de jó,
megtréfált a vén apó!

Odanézz az ebugatta,
a szakállát nekem adta!
Enyémet, a fehéret,
rőt vörösre cserélte!

Fekete az egyik csizma,
hupikék a párja,
hol van már a Mikulás,
sok-sok gyerek várja!

Sok-sok gyerek keresett,
nem oldhattam kereket,
eljöttem hát felemásan,
télapósan-apókásan.

Baba-mutogató

Itt a lába, itt a feje,
ez meg itt a kicsi keze,

itt a talpa, a bokája,
elől öt kis ujjacskája,

itt a térde, itt a combja,
pocakja, és kettő karja.

Kettő füle, kettő szeme,
középen az orra hegye.

Itt a haja, itt a szája
sosem marad neki tátva,
csak mikor az ételt várja,
akkor nyitja óóóriásra!

Kicsi lába lépeget,
kicsi keze simogat,
tapsol egyet, ha azt kérem,
s okos fejet mutogat.

Kicsi baba nőjél nagyra,
mássz fel a lócára, padra,
onnan kiálts a világba,
Nagymaminak rózsaszála!

Csibemese

Az első nap a baromfiudvarban

A fészek, ahol a kiscsibék keltek, egy apró házikóban volt a baromfiudvar sarkában. Ajtaján háló volt, amin kileshetett a kíváncsi kiscsibe, és körülnézhetett az udvarban.
– Juj, de nagyon hatalmas udvar! És mennyi csirke szaladgál benne! És milyen jó illatok szállnak! Vannak kicsi csirkék és egészen nagyok. Azok már olyanok mint a mami, talán ők is kotlós mamik? – morfondírozott az elsőként kikelt kiscsibe.
– Hm, az ott nem lehet kotlós mami, mert sok szép színes farktolla van, hatalmas taraja, és olyan furán beszélget, mintha kiabálna. Talán ő lehet a mi papánk?
– Igen – felelt a kiscsibének a kotlós mami – ő a papa, vagyis a kakas a baromfiudvarban!
– Majd ha kicsit erősebbek és nagyobbak lesztek, elmegyünk sétálni, és megismerhetitek az egész baromfiudvart!
– Én még nem vagyok nagy és erős. Fáradt vagyok, és valami baj van. Valami nem jó –
Ilyen gondolatok futottak át a kiscsibe icipici agyacskáján.
Kis idő múlva megjelent a tyúkudvarban még egy valami, amit a csibe még sosem látott.
Nem volt tolla, nem kukorékolt, és szárnya sem volt.
Halkan beszélt és kedvesen megsimogatta őket, és a mamit.”

 

—–

A szegény leány keszkenője

“Kis idő múlva meglátott egy forrást, aminek nagyon megörült, odaszaladt, ivott egy jót belőle, majd megmosta az arcát. Szoknyája korcában kereste a keszkenőjét, de nem találta! Elveszítette!
– Jaj, Édesanyám, kedves anyám, elvesztettem a keszkenőt! – roskadt le sírva a forrás szélire a leány. – Mi lesz mostan, ha nem lesz velem, nem segít a hosszú utamon? Egymagam maradtam, mint a száraz kóró az árokparton – így sírdogált, így pityergett a leány.
Aztán megnyugodván, újra felkerekedett a hosszú útjára.
Ment, ment, meztelen lábát törte a göröngy, bökte a fűszál, a szíve szomorú volt, gyomra pedig éhes.
Aztán ahogy lépkedett, meglátott az út mellett egy szép, terebélyes, piros gyümölccsel hívogató almafát.
– Ó, de gyönyörű alma, biztosan nagyon finom, de nem szedhetek belőle, hisz nem engem illet a gyümölcse – gondolta a leány és folytatta az útját. Egyszer csak nagy szél kerekedett, egy szép almát levert a fáról, ami egyenest a leány lába elé gurult. A leány felvette az almát, és mohón enni kezdte, miközben mendegélt az elhagyott mezőn.

——

Boti és az álommackó

– Jó éjszakát, kisfiam – mondta anyukája Botinak, miközben megpuszilta az arcát.
– Jó éjszakát – felelte a kisfiú. Jó alaposan betakarózott, belefúrta az arcát a párnába és már aludt is. Vagy legalábbis úgy csinált.
Anyukája kiment a szobából, és csendesen betette maga mögött az ajtót. Boti persze rögtön fülelni kezdett, és hogy jobban halljon és lásson, fel is ült az ágyban.
Nem kellett sokat várnia Medve Úrfira, egyszer csak ott termett az ágya mellett.
– Boti, megmutassam neked az erdőt, ahol lakom? – kérdezte a mackó.
– Igen! Nagyon szeretném látni! – felelte a kisfiú, és kiugrott az ágyból.
– Akkor indulás! – mondta a medve, mancson-kézen fogta a kisfiút, és elindultak.
Nagyon sötét volt az utcán, amikor útnak indult a két barát. A csillagok halványan világítottak, a hold keskeny sarlóként tekintett a földre.
Boti félt is egy picit, de erről nem mert Medvének szólni. Összeszorított fogakkal, aprókat lépegetve haladt mellette az erdő felé.
Nagyon sötét volt, és félelmetes hangok hallatszottak a sűrű erdőből. Baglyok, denevérek repkedtek felettük a levegőben, őzikék hívogatták a mamájukat a fák között. A szél is feltámadt, hűvös lett.
Boti félt és fázott.
Amint elérték az erdei utat és bementek az erdőbe, hirtelen nagy csend lett, és mintha az éjsötét is világosabbra váltott volna.
Néhány lépés után megszűnt a sötétség és eltűntek a félelmetes hangok is.
Kisütött a nap, és a fák ágai között látni lehetett a kék eget.”

 

         

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

A Csibemese című meséskönyv ára 2450 Ft. Megrendelhető a skolikagnes@gmail.com email- címen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.