Olvashop – egy webáruház könyvmolyoknak

Kristóf Renátával az OLVASHOP webáruházról beszélgetünk.

Egy közösségi oldalon találkoztunk, akkor láttam először a web-shopodat. Kreatív ember lévén engem lenyűgözött, és alaposan  végignéztem mindent a boltocskában. Mesélj a kezdetekről? Hol, hogyan jutott eszedbe az Olvashop ötlete?

Mindig is könyvmoly voltam, imádok olvasni, nálam alap, hogy egy könyv lapul a táskámban. Nagy vágyam, hogy egyszer majd egy könyvkiadóban dolgozhassak, de az elmúlt években inkább az anya szerep került előtérbe. Én is, mint sok sorstársam, eljutottam oda, hogy szeretnék egy saját projektet, amely majd a jövőben első számú munkahely is lehet számomra. A háttér ismeretében nem meglepő, hogy mindenképpen valami könyvekhez kapcsolódó dologgal szerettem volna foglalkozni. Először a könyvkabát ötlete született meg, de később arra gondoltunk (a férjemmel, Dáviddal visszük a céget), hogy szerencsésebb lenne egy tágabb piacot megcélozni, így kiszélesítettük a termék ötleteket, és más könyvkiegészítőket is bevettünk a kínálatban. Így csatlakoztak többek között a könyvtámaszok, könyvjelzők, kilincstáblák, ex libris pecsétek vagy a könyv ékszerek is a kínálatba.

Amikor az alapötlet megszületett, rögtön vállalkozásba kezdtél, vagy előbb kipuhatoltad, hogy lenne-e igény ilyen termékekre?

Tényleges piackutatást nem készítettünk, de az ismeretségi körünkben is sok a potenciális könyvmoly, így sok termékünk először náluk landolt (és landol a mai napig is) tesztelésre, és a sok pozitív visszajelzés megerősített minket, hogy jó úton haladunk. J

Látom a weboldalon, hogy különböző anyagokból készülnek a termékek. Van kerámia, textil, papír, stb. Melyik a kedvenc termék a vásárlók szerint?

Úgy látom, hogy ez időszakonként is változik. Például karácsony tájékán nagyon népszerűen voltak a könyves ékszereink vagy a bögréink is, de az év első felében abszolút sláger a könyvtámasz, ex libris pecsét és a könyves táskáink. Míg nagy örömünkre a könyvkabát minden időszakban nagy népszerűségnek örvend.

És szerinted? Neked melyik a kedvenc terméked?

A könyvkabáttal én is nagyon egyet tudok érteni. J De nagy kedvenceim a fém könyvjelzőink vagy a könyvkötészet workshop, ahol egyedi naplót is lehet készíteni, és amelyen nekem is volt szerencsém részt venni.

Vannak-e elképzeléseid, terveid új termékekkel kapcsolatban?

Folyamatosan megy az ötletelés. Van egy külön kis mappánk tele ötletekkel, amelyek megvalósításra várnak. De nem csak új termékeket szeretnénk behozni, hanem a meglévőeket is szeretnénk fejleszteni. Például, ha minden jól megy, pár héten belül új könyvtámaszokkal jelentkezünk majd.

A webáruház a fő tevékenységed, vagy ez egy “mellékállás”? Mivel foglalkozol még ezen kívül?

Egyelőre csak mellékállásként űzöm, abszolút még a kezdeti fázisban tart a webshop. De bizakodó vagyok és remélem, hogy pár éven belül úgy nyilatkozhatok, hogy ez már főállás és nem csak hobby.

Látom, hogy nagyon profi weboldalad van, ezt is te készítetted?

Ez a része abszolút a férjem keze munkája. Ő informatikai területen dolgozik, így a design, a grafika inkább az ő asztala, a kommunikáció és az ügyfélkapcsolatok inkább az enyémek. Így tökéletesen kiegészítjük egymást.

Azt mondtad, szeretsz olvasni. Sikerült az olvasás szeretetét átadni a gyermekeidnek is? Ők is szeretik a könyveket, és szeretnek mesét hallgatni?Azon vagyunk, hogy átadjuk ezt a szeretet nekik is. A mindennapi meseolvasás alap program nálunk, de azt gondolom, majd az olvasás tanulásakor is nagyon figyelnünk kell szülőként, hogy sikerélmény legyen számukra az olvasás, és majd egyedül is szeressenek olvasni. Addig is természetesen a közös olvasás élményét adhatjuk nekik és reméljük, hogy a mi példánk majd átmegy nekik is.

Mi a terved a közeljövőre? Mi lesz, ha mindkét kisfiad ovis lesz és vissza kell menni dolgozni?

Sajnos ez nem is olyan sokára várható. Terveim szerint részmunkaidőben megyek majd vissza dolgozni és remélem, hogy pár év múlva az Olvashop kinövi magát annyira, hogy teljes munkaidőben is tudja foglalkozni vele.

Az OLVASHOP-ot elérhetitek:

FB oldal: https://www.facebook.com/olvashop.hu/

webshop: http://www.olvashop.hu