Nagymamasági történetek

Nagymamasági történetek

A történet még a tavasszal született, nagyjából akkor amikor az első UH-fotót megláttam róla:-)

Hogyan születnek a nagymamák?

( Julcsi, az 5 éves óvodás kislány szemével. Julcsi egy kitalált kislány)

A nagymamák először kislánynak születnek. Aztán nagylányok lesznek, és azután anyukák.
Akkor születnek a nagymamák, amikor az anyukák megtudják, hogy a gyereküknek gyereke lesz, tehát hogy unokájuk lesz. Ők már ettől kezdve nagymamák, egészen addig, amíg meg nem halnak.
A nagymamák sokat sírnak. Már akkor sírnak, amikor kiderül, hogy nagymamák lesznek. Aztán sírnak, amikor megszületik a kisbaba. Sírnak, ha beteg, de akkor is, ha túl egészséges. Sírnak, amikor először a kezükbe veszik,
és amikor először rájuk mosolyog, és ettől kezdve minden jó és rossz dolog miatt sírnak. De az is lehet, hogy ilyenkor csak valami por megy a szemükbe.
Persze, boldogok is ám, és sokat nevetnek. Például, amikor meglátják az első ultrahangos fotót. Akkor elhiszik, hogy ők igazi nagymamák és akkor nevetnek. És közben persze sírnak is.
A nagymamák mindent megengednek az unokának. Ennek a szülők nem örülnek, ezért a nagymama megígéri, hogy többet nem lesz ilyen, de persze utána is lesz, csak akkor titokban kell tartani!
A nagymamák szeretnek játszani. Bármikor meg lehet kérni, hogy mamiiiiiii, játszuuuunk! És akkor leül a szőnyegre, kicsit szokott ilyenkor jajgatni, hogy jaj, a derekam, de pár perc alatt elfelejti.
A nagymama mesélni is szeret. Mindenfélét, amit kérek. És énekelni is. Igaz, ilyenkor a szüleim nevetgélni szoktak és pusmogni, de nem tudom miért?
A nagyi jól főz és süt. Mindig megkérdezi: mit főzzek neked kisbogaram? És akkor nekem az összes finomság eszembe jut, és nem tudok dönteni.
Amikor sütit csinál, szoktam segíteni. Ilyenkor a fülemtől a lábam ujjáig csupa liszt vagyok, de ezen mindig jót nevetünk.
Persze a mami minden másban is segít. Elvisz engem az oviba, vagy hazahoz. Vigyáz rám, amíg anyáék szórakozni mennek. Vasalni is szokott, mert az anyukám nem szeret.
Szóval, jó, ha van egy gyereknek nagymamája, mert az olyan, mintha két anyukája lenne, csak az egyik öregebb és néha jajgat. Én örülök, hogy nekem van nagymamám, és szeretném, ha mindig is lenne, és sosem halna meg.
És az is jó, hogy nekem kettő nagymamám is van, mert így tudják egymást váltogatni abban, hogy éppen melyikük szeretgessen engem.
Ha nagy leszek, én is szeretnék nagymama lenni, sütni, főzni, és egy kicsit jajgatni, de énekelni lehet, hogy nem fogok, hogy ne nevetgéljenek rajtam. De lehet, hogy mégis fogok. Addig majd eldöntöm.
Szerintem nagymamának lenni a legjobb a világon. Mert a nagymamáknak biztosan van legalább egy gyerekük, de inkább több, és azoknak is van egy gyereke, de inkább több, és akkor az egész világ gyerekekből és nagymamákból áll!

Amikor megszületett
Kicsi csillag

Nézd milyen gyönyörű ez a nap,
leszállt a földre egy kis csillag.
Kergetik egymást éjjelek, nappalok,
s a kis csillag eztán mindent beragyog.

Eshet eső, fújhat szél,
süthet ránk a nap.
A szobánkban tündököl
egy fényes kis csillag.

Megnevettet, letörli az örömkönnyeket,
megvigasztal, megsimogat,
gyógyít beteget.

Nagyon vártunk kicsi csillag,
boldogok vagyunk.
Nem enged el téged többé
ölelő karunk.

Maradj velünk mindörökké,
létünk csillaga,
Édesanyja lágy ölében
alvó kisbaba.

Az ember lánya amikor nagymama lesz, szeretne mindent megadni a drága unokának, és persze mindenből a legjobbat, legszebbet.
Persze az élet néha keresztülhúzza a törekvéseket.
Nem történt ez másképp nálam sem….
1. Első mozzanatként hímezni szerettem volna neki. Vettem két frankó fehér bodyt, egy csomagban voltak, így kedvezőbb árral.
Nosza nekiveselkedtem a hímzésnek, és természetesen nem sikerült. Tök jó minta, aranyos, meg minden, de a gépem azt mondta, hogy ő ezt nem szeretné.
És mivel én erősködtem, ezért olyan hibákat produkált amiket előtte sosem.
Amikor láttam, hogy nem vállalható a dolog, lekapcsoltam a gépet, és pihentettem az ötletet.
Kb. két hét múlva újra próbálkoztam. Persze közben hímeztem ezt-azt, nem volt semmi gond.
Nosza, második body, második hímzés, második remény, de az eredmény sajnos ugyanaz.
Itt volt az a pont, amikor lemondtam a bodyra hímzésről.

2. Kötés
Természetesen kötni is szerettem volna a kicsi bébinek kicsi kocsikabátot, hófehéret, tündérszépet, csajosat.
Volt néhány apró probléma: a fonal, mint kiderült nem hófehér, a mintát több alkalommal elrontottam, az ujja szűk lett és hosszú, a nyaka meg kifejezetten ronda. Úgyhogy az egész itt dekkol, bontásra várva, mert ez sem vállalható.

3. Kötés újra
Tuti fonal, tuti, minta, jó méret. Aha…csak nem 1 hetes babának, hanem 3 hónaposnak.
Tuti rózsaszín kabátka itt dekkol a bontani való tört fehér mellett. Össze kell varrni, masnit tenni bele, de minderre van három hónapom.

4. Hímzés újra
Gondoltam készítek egy gyönyörséges levegőztetőzsákot a bébinek. Szülők kedvenc színével, kedvenc mintájával. Hát…nagyjából összejött.
Szóval kiszabtam a zsákot, nem is maradt több anyag. Nekiálltam hímezni rá a baglyos mintát.
Én szerettem volna, csak a masina nem. Ugyanazok a hibák voltak, mint előtte pár hónappal a bodyn. Totálisan összeestem, mint a tojáshab. Annyira akartam, annyira jó lett volna, és annyira rusnya lett….
De mint tudjuk nem olyan családbú származok én…nem adtam fel még itt sem.
Kerestem egy tök új technikát, applikációt, mellyel eltakarnám a rusnya baglyokat. Hű, nagy munka volt, de sikerült. Hímzések is sikerültek -nagyjából- varrás is sikerült, és szerintem tök jó lett és vállalható.

Megszületett!!!
Innentől fogva ugye nem ruházkodunk, hanem sütünk-főzünk anyának, hogy neki ne kelljen, és legyen tejci.
A feladatnak már előre örültem, mert szeretek főzni. Sütni nem annyira, de szükség törvényt bont.
Amúgy meg kb. 30 éves gyakorlatom van, szóval nagy meglepetés nem érhet- gondoltam az elején.
Az egyik első dolog az anyuka kedvenc sütije. Összekevertem, sütőbe tettem, később megnéztem, akkor már gyanús volt a dolog. Nem jött fel szépen, hanem olyan volt, mint amit összetaposott valaki. Okát nem értettem, de gondoltam visszateszem még, bent van a sütőtök is, együtt szépen megsülnek majd. Aztán lementem a kertbe a kutyával.
Amikor visszajöttem, kivettem a sütit. Semmivel sem lett jobb, mint fél órával azelőtt. Akkor vettem észre, hogy a sütőn a hőfok le volt zárva, csak a légkeverés berregett….Szóval nem lett szép, nem jött fel, agyontaposott benyomást keltett. Éjjel négykor felriadtam és eszembe jutott, hogy nem tettem bele sütőport. Ezért lett lapos és megtaposott formájú….
Húslevest is főztem. Úgy, ahogy szoktam, ahogy tanultam, mindenféle jóval megrakva, de nem túl fűszeresen.
Elkészült, leszűrtem, megkóstoltam, hát olyan borsos volt, hogy alig tudtam megenni. Rögtön tudtam, hogy ez megint nem szoptatós anyukának való lesz.
Ekkor még nem voltam szomorú, gondoltam, majd feljavítom. Vagy le….:-)
Csináltam karajt, kétféle szósszal. Az egyik füstölt sonkás, hagymás, sajtot a papának, a másik vegyes zöldséges, lájtos a mamának. Jól sikerült mindkettő!!!
Egyetlen probléma volt, hogy a mamának szánt szoptatós menüben több olyan dolog volt, ami neki épp nem való…kukorica, borsó stb. Viszont, azt mondta, hogy a papának szánt sonkás, sajtos nagyon finom volt.
Ennyit a kímélő menüről….
Készítettem rántott levest is. Az állítólag tejfokozó. Ez meg szerencsétlen olyan sűrű lett, hogy megállt benne a fakanál. Persze nem akartam nagy adagot, de az arányokat elrontottam ezek szerint.
A smarni viszont a visszhangok alapján tökéletesre sikerült. Legalább ez…
A sárgarépa főzelék szintén második nekiszaladásra sikerült. Az első a habarás ellenére híg maradt. Gondoltam, rajtam nem fog ki, Nem olyan családbú származok én.
Kevertem még egy kis habarást, de így sem lett jó. Aztán egy harmadikat is. Ez már sűrű lett, megállt benne a kanál.
Szerencsére mielőtt az éthordócskába meregettem volna, megkóstoltam. Úúúúgy lekozmált, de úgy, hogy akarattal sem tudtam volna jobban elégetni.
Ment a kukába, és másnap csináltam egy kozmátlant.
Innentől viszonylag rendben ment a kifőzde-projekt, egészen az utolsó előtti napig. Akkor viszont önhibámon kívül lett rossz a kaja.
Történt ugyanis, hogy bejelentkezett a villanyszerelő délutánra. Mondom akkor nem állok neki a kalácsnak, mert tuti akkor jön, amikor nagyon nem kéne.
4 óra felé meg azt gondoltam, hogy már tuti nem jön, nekiállok. Megdagasztottam, letakartam, vártam, hogy feljöjjön, közben elkészítettem a kakaós tölteléket.
Na…ekkor csöngettek. És ugye bejött, el kellett neki mesélni, merre hány méter, megnézte a tűzhelyet, megbeszéltük, stb.
A kalács meg csak kelt, kelt, az eleje már a kapuban volt, a a vége meg a konyhapulton, amire végre foglalkozni tudtam vele.
Viszont akkor már fölösleges volt, mert szétkelt, olyan volt mint a gumi. Kinyújtottam, összeugrott. Kinyújtottam, összeugrott. Végül egy akkora darabra sikerült kinyújtani, hogy egyben rámertem a tölteléket, belelapátoltam a tepsibe, és betettem a sütőbe.
Mindenre hasonlított a végén csak kalácsra nem. A férjem szerint valami birodalmi lépegető lett a Csillagok háborújából….Több mint 30 éves kelt tészta gyártó pályafutásom alatt ilyet vacakot még nem csináltam.
Mondjuk ezek után én voltam a legjobban meglepődve, hogy elfogyott a kalács….Mert ugye széltében túl széles volt, magasságra viszont túl lapos. És kemény, szívós, szóval minden:-)
A kismamának persze nem adtam, csak tényként közöltem vele, hogy elrontottam a projektet.

Aztán két csodálatos hét után búcsúzni kellett…:-( Jó hír, hogy rohamosan közeledik dec. 10. amikor újra láthatom a világ legszebb babáját:-)

Nagyi ne sírj…

Nagyi ne sírj! Amikor ott voltatok nálunk, tudtam, hogy nagyon szomorú vagy. Ezért voltam nagyon jó, aludtam, mint egy kis angyal, hogy ezt a képet vidd magaddal holnap.
Nagyi ne sírj! Gyorsan telnek a napok, és jössz vissza nemsokára.
Nagyi ne sírj! Az anya és az apa tökéletesen ellátnak, és tök jó helyem van náluk.
Nagyi ne sírj! Én is szomorú vagyok, de látod, nem sírok. Bár tudom, sokára látlak.
Most még tulajdonképpen nem is láttalak, csak a hangodat hallottam. Tudom, hogy nagyon szeretsz engem, és nagyon sírsz, mert nem lehetsz velem nap mint nap. És érzem is, hogy nagyon szeretsz.
És tudom, a házadban ott az ágyam, a párnám, a takaróm, a plüssállataim.
Nagyi, ha legközelebb találkozunk elmegyek hozzád, rendben? Meglátogatlak, csak ne sírj.
És legközelebb, ha itthon leszel, már az öledbe foghatsz, megpuszilgathatsz, megszorongathatsz, mert akkor már nagy leszek, nem ilyen kis egy-két hetes babó…
Nagyi ne sírj, ha picit nagyobb leszek, majd ott alszom nálad, és elkényeztethetsz, és megdögönyözhetsz, és a miénk lesz a világ.:-)
Nagyi ne sírj, írj nekem inkább mesét!
Nagyi ne sírj, hanem legyél nagyon boldog.
Nagyi…szeretlek…!

a te első kicsi unokád 😀

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Kata szerint:

    Tetszett, nem kicsit. ??

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.