Cirmi és testvére az udvaron játszottak. Egy tobozt találtak a fenyőfa alatt, és azt kergették, dobálták, kóstolgatták, lökdösték hosszú percek óta.
A mamájuk a fenyőfa alatt feküdt és nézte, hogyan játszanak a kölykei.
Hirtelen besötétedett. A ragyogó napsütést eltakarták a komor sötét felhők, és a szél is fújni kezdett.
– Kicsikéim, gyertek, szaladjunk be a fészerbe, mert hamarosan esni fog! – kérte Cica mami a gyermekeit. A kiscicák futottak is az anyukájuk után. Cirmi annyira belefeledkezett a játékba, hogy nem hallotta meg a mamája nyávogását. Kergette, dobálta tovább a fenyőtobozt a fa alatt.
Egyszer csak azt vette észre, hogy valami hullik az égből. Először csak csodálkozott, nézte az esőcseppeket, de amikor dörögni kezdett és valami fényesség jelent meg az égen, akkor már megijedt a kiscica. Bebújt a bokor alá, és onnan figyelte a zuhogó esőt és a villámokat.
– Jaj..de jó lenne, ha itt lenne a Mami – gondolta reszketve a kiscica – Nem tudom, mikor találkozhatom vele újra? – kérdezte csak úgy magától, és nagyon elszomorodott.
Kis idő múlva alábbhagyott az eső, tova tűntek a sötét felhők, és a nap is kisütött.
Cica mama kisétált a fészerből, és keresni kezdte Cirmit. A kiscica észrevette, és odaszaladt hozzá.
– Mami, mami képzeld, valami nagy durrogás és fényesség volt, és valaki öntözött. Juj, nagyon félelmetes volt! – bújt a mamájához Cirmi.
– Az nem öntözés volt kiscicám, hanem eső. A durrogást dörgésnek hívjuk, a fényességet villámnak. Az eső nagyon hasznos, mert nélküle nem élnének a fák, a virágok, és a mező növényei sem. És sok-sok vadon élő állat is örül az esőnek.
– Akkor az eső egy jó dolog, ugye Mami?– kérdezte Cirmi.
– Igen kicsim, az – felelte a Cicamama és nyalogatni kezdte elázott kiscicáját. Cirmi nagyon örült, hogy vége lett az esőnek, és újra az anyukája mellett lehet. Nagyon elálmosodott…
mielőtt elaludt, arra gondolt, hogy majd később elmeséli a testvéreinek, amit a mamitól megtanult az esőről, dörgésről, villámlásról.