A csodatévő palacsinta

                                                                                      

A napocska bekukkantott a szobába, ahol Julcsi aludt.

– Jó reggelt! – köszöntötte a kislányt – ideje felébredni. Julcsi kinyitotta a szemét, magához ölelte a kutyusát, és nézte az ablakon beragyogó napsugarakat. Már nem volt álmos, de mégsem volt kedve felkelni.

– Jó lenne még aludni kicsit. Nem pihentem ki magam éjszaka –gondolta, és újra becsukta a szemét. Távolról hallotta, hogy a konyhában anyukája a reggelit készíti: bögréket, tányérokat vesz elő és megteríti az asztalt.

– Jó reggelt Julcsikám, felébredtél? – nyitott be a szobába Anya – Gyere reggelizni!

– Jó reggelt Anya, megyek rögtön – válaszolta Julcsi, de még mindig az ágyban lustálkodott. Kis idő múlva mégis felkelt, belebújt a papucsába és kicsoszogott a konyhába.

– Ülj az asztalhoz, és már hozom is a kakaót – mondta Anya.

– Nem vagyok éhes – válaszolt neki Julcsi.

– Azért gyere, egyél egy keveset! A mama finom kuglófot sütött neked.

Julcsi ekkor leült az asztal mellé, és eszegetni kezdett. Csak néhány falat kuglófot evett, aztán megköszönte a reggelit és leült a szőnyegre játszani.

Később kimentek anyukájával az udvarra, Anya kertészkedett, Julcsi pedig hintázni indult. Már ügyesen ki tudta magát hajtani, nem  kellett segítség neki.

Azonban most valahogy olyan nehezen ment, alig hajtotta magát egy keveset, már el is fáradt.

– Nem hintázok, inkább megyek csúszdázni – gondolta magában, és már szaladt is a csúszda lépcsője felé. Elkezdett lépegetni felfelé, de már félúton elfáradt. Amikor lecsúszott a csúszdán, nem mászott fel újra, inkább leült a plédre és a babájával játszott. Anya nemsokára befejezte a munkát, és bementek a házba.

– Megmelegítem az ebédet, már biztosan farkas éhes vagy – mondta Anya Julcsinak.

– Nem vagyok éhes ­– válaszolta Julcsi, és két kanál levesnél nem is evett többet.

– Ha elvégeztél a konyhában,  elmegyünk biciklizni? – kérdezte Julcsi, miközben a tányért, amiből evett, a mosogatóba tette.

– Elmehetünk, ha van kedved – válaszolta az anyukája.

– Jó akkor elő is készítem a sisakomat ­ – mondta Juli és már szaladt is az előszobába, hogy megkeresse a szép piros biciklis sisakját. Nem is kellett sokat várnia anyára, és már indultak is bicajozni. Elmentek a tóig, ott leültek nézelődni kicsit, aztán hazaindultak. Ahogy az utcájukba értek, egy kis emelkedőn kellett feltekerni, ami Julcsinak eddig sosem okozott problémát. Most viszont nem ment a bicaj, hiába tekerte.

– Én inkább feltolom a biciklit, mert elfáradtam – kiáltott oda anyukájának.

Nagy nehezen hazaértek, már éppen vacsoraidő volt.

Julcsi kezet mosott és leült az asztalhoz. Evett néhány falatot a mama kuglófjából, és ivott egy korty kakaót.

– Nem vagyok éhes – mondta Anyukájának, aki kérdően nézett a kislányra.

– Hogyhogy most sem vagy éhes, hiszen egész nap alig ettél valamit – kérdezte Anya meglepetten.

– Nem tudom, csak nem vagyok éhes – tárta szét a karját Julcsi.

– Biztosan a nagy meleg miatt. Holnap már biztosan jobb étvágyad lesz – bíztatta Anya, miközben megsimogatta a kislány fejecskéjét.

Másnap reggel még mindig nem volt étvágya Julcsinak. Hintázni sem volt kedve, és bicajozni sem.

– Julcsika, el kellene menni a mamához, elvinni ezeket a dobozokat neki – mutatott egy kis kosárra Anya.

– Rendben, felveszem a szandált, és már indulok is ­–

A nagymama három házzal odébb, az utca végén lakott. Julcsi sokszor átment hozzá játszani, vagy ha anyukája küldött valamit, azt elvitte neki.

Most is elindult, vitte a kosarat, amiben az üres éthordó dobozok voltak.

– Milyen nehéz ez a kosár. Leteszem és pihenek egy kicsit – gondolta, és letette a kosárkát a járdára.

Amikor kipihente magát, tovább indult. Hamarosan oda is ért a mama házához.

Amikor az ajtón benyitott, nagyon jó illatok köszöntötték.

– Szia mama, palacsintát sütsz? – kérdezte nevetve a kislány.

– Igen kincsem, gyere egyél gyorsan egyet! – és már terített is a mama a kislánynak az asztalra.

– Hm…nagyon finom ez a palacsinta! Ugye a lekvárt is te készítetted? – kérdezte Julcsi.

– Igen, persze, én főztem tavaly nyáron – válaszolta a mama.

– Ehetek még egyet? Egy fahéjasat –

– Persze kincsem, egyél csak – és már ott is volt a tányéron az újabb palacsinta.

– Hú szétdurran a pocakom, olyan sokat ettem  – dőlt hátra a széken Julcsi elégedetten.

Egy kicsit még beszélgettek,  és Julcsi hazaindult.

– Raktam nektek palacsintát ebbe a dobozba, és egy kis uborkát a másikba, haza tudod ezt vinni? – kérdezte a nagyi Julcsitól.

– Hát nem tudom, mert amikor hoztam az üres dobozokat, azok is jó nehezek voltak – mesélte a kislány. Megemelte a kosarat, de mintha semmi nem lett volna benne, olyan könnyűnek tűnt.

– Ó hát ez nem is nehéz, el fogom bírni – nevetett, és már szaladt is a kosárral hazafelé.

Szaladt  a teli kosárral, és nem is volt fáradt!

Hát ez meg hogy lehet?

– Anya, hoztam palacsintát és uborkát is! – lépett be a konyhába.

– Hű de jól megpakolta a mama ezt a kosarat, csoda, hogy elbírtad – csodálkozott Anya.

– Igen, én is csodálkoztam – nevetett a kislány. – Lehet, hogy attól a két palacsintától lettem ilyen erős, amit a mamánál megettem.

– Az bizony lehet, mert biztosan csodatévő palacsinták voltak – mosolygott Anya – de minden étel csodatévő ám amit megeszel, mert attól lesz energiád, attól leszel erős.

– Valóban? Akkor kérek szépen még egy csodatévő palacsintát – nevetett Julcsi, és már el is helyezkedett a kis székében az asztal mellett.

Ettől kezdve, ha Julcsi nem volt éhes, vagy nem akart enni, Anya csak megemlítette neki a csodatévő palacsintát, és többet nem kellett Julcsinak könyörögni az evés miatt.

Olvass bele a mesekönyveimbe:
Mesék:
A csodatermő fa -részletek a könyvből

Csibemese – részletek a könyvből



Első verseskönyvem – részletek a könyvből

A könyvek megrendelhetők: skolikagnes@gmail.com emailcímen.

Olvass meséket tőlem:

Youtube-csatornám, ahol én mesélek:
https://www.youtube.com/user/skolikagnes

Vissza a főoldalra —>