7. Ajándékok

Amikor az autó végleg eltűnt az erdei ösvényen, a manócsalád nekiállt, hogy elpakolja a rengeteg mindent, amit kapott. Vagyis szerette volna elpakolni. Manóanyu csak állt a nagy halom doboz, táska, szatyor, kosár között és sóhajtozott:
– Hova fogjuk ezt a sok mindent pakolni? –
– Majd kitalálunk valamit. Mindenesetre igazán kedvesek, aranyosak voltak az emberek. A kicsik, és a nagyon is – felelte Manóapu.
– Érdekes lehet az ő világuk. Nekik meg a miénk – gondolkodott el Tinka.
– Lássunk neki, nézzük, mi van a kosárban? – mondta Manóanyu. A kosárban ennivaló volt. Olyan, amit eddig nem is láttak a manók. Forgatták, nézegették, gondolkodtak hogy vajon melyik milyen ízű lehet? Volt ott banán, narancs, csoki, mogyorókrém, sárgarépa és zöldborsó, burgonya, káposzta. Szerencsére ezek befértek az odú melletti verembe, amit éléskamrának használtak a manók.
– Vajon mik vannak ebben a szatyorban? – kérdezte izgatottan Tinka. Manóanyu kinyitotta a szatyrot és kipakolta a tartalmát.
– Ez egy sál és egy sapka, jó meleg, és nagyon szép. Kicsi kötött kabátka. Takaró. Vastag bundás cipőcske – adogatta Manóanyu Tinkának amit a szatyorban talált.
– Hú, ezek jó szolgálatot fognak tenni a télen! – ujjongott Tinka – most nézzük azt a nagy dobozt! Manóapu felvágta a ragasztószalagot és kinyitotta a doboz tetejét.
– Ebben könyvek vannak, és újságok, lesz télre olvasnivalónk – mosolygott.
– Ez egy olyan könyv, amiben nincsenek betűk. Ez mi lehet? – kérdezte Tinka.
– Ez nem könyv, hanem füzet. Az embergyerekek ilyet használnak az iskolában.
– Iskolában? Az mit jelent?
– Az egy olyan hely, ahol megtanulnak írni, arra kell ez a füzet, olvasni, számolni, és még sok-sok dolgot–
– Itt az erdőben is van iskola? –
– Nincs. Itt sajnos nincs – válaszolt Manóapu.
– Kár, pedig biztosan jó lehet iskolába járni – válaszolt Tinka szomorúan.
– Nézzük, mi van ebben a dobozban? – Manóanyu felvágta a ragasztót és belekukkantott a dobozba.
– Ó..ebben csodaszép edények vannak nekem! Pöttyös lábas, piros fedő, virágos cserépedény…Nagyon gyönyörűek! – lelkendezett Manóanyu.
– Na, gondolom ezeknek találsz majd helyet a konyhában – mosolygott Manóapu.
– Igen, mindenképpen, már szaladok is elpakolni őket –
– Még itt is egy doboz. Ez jó nehéz. Mi lehet benne? – És Manóapu már vagdosta is a dobozról a ragasztószalagot.
– Gyertya, gyufa, madáretető házikó, hólapát, fejsze, kalapács és szegek, fűrész ! Csupa-csupa hasznos dolog! – ragyogott fel Manóapu arca.
– Van itt még egy kicsi táska, ezt megnézem én! – szaladt oda a kis táskához Tinka – ebben játékok vannak, nekem! Játékbaba, kicsi ágyikóval, takaróval, játékmackó, ami brummog, mint egy igazi medve. Kifestőkönyv, színesekkel! Nagyon-nagyon örülök nekik – lelkesedett Tinka, miközben magához öltetve a csodaszép, hosszú hajú játékbabát.
– Ezek a kedves emberek, minden széppel és jóval elláttak minket – mondta Manóanyu.
– Remélem még fogunk találkozni, hogy megköszönjük nekik – válaszolt Manóapu.
– Nagyon jó, hogy a városi emberek is olyanok, mint az erdő állatai, segítenek egymásnak, ahol csak tudnak, és a segítséget meg is hálálják – mosolygott Tinka, ölében a babát és a mackót szorongatva.