1. rész
Másnap reggel a nap bekukucskált a fák ágai közé, és az odúba is belesett, ahol Tinka és a szülei laktak. Tinka rögtön fel is ébredt kidörzsölte az álmot a szeméből, és nagyot nyújtózott.
– Ma megyünk meglátogatni a zöld manókat – gondolkodott – jó nagy kirándulást lesz, mert a szomszéd erdő elég messze van – morfondírozott tovább – Mi lenne, ha a seprűvel repülnénk oda? Persze, akkor Manóanyut be kell avatni a titkomba. Szerintem nem haragudna.
– Tinka, ébren vagy már? – kukkantott be az odúba Manóanyu – gyere reggelizz meg, és indulunk is a zöld manókhoz. Tudod, igyekezni kell, mert hosszú lesz az út.
– Manóanyu, ha repülnénk, sokkal előbb odaérnénk – mondta sejtelmesen Tinka.
– Repülnénk? Mi nem tudunk repülni – csodálkozott Manóanyu.
– Én tudom, hogy hogyan kell – nevetett Tinka – csak egy seprű kell hozzá, az meg itt van a fatörzs mellett – mutatott a repülő csodaseprűre.
– És te azt honnan tudod, hogy ezzel a seprűvel lehet repülni? – kérdezte Manóanyu kíváncsian.
– Hát elrepültem egyszer vele városba, a gyerekekhez – válaszolta Tinka szemlesütve.
– A városba? A seprűvel? A gyerekekhez? – kerekedett ki Manóanyu szeme.
– Igen. Amikor elmentetek eleséget gyűjteni – mondta Tinka, és azért félt egy picit, hogy mit fog most szólni az anyukája.
– Még szerencse, hogy nem történt semmi bajod ¬– ölelte át Manóanyu a megszeppent kislányt – viszont most már nagyon kíváncsi vagyok arra a repülő seprűre!
Tinka ekkor odaszaladt a seprűhöz és felült rá.
– Gyere Manóanyu, ülj a hátam mögé – szólt az anyukájának. Manóanyu kicsit kételkedett abban, hogy valóban repülni fognak, de azért felült a kislány mögé a seprűre. Szorosan átölelte, hogy ha esetleg tényleg a levegőbe emelkednek, nehogy Tinka leessen a seprűről.
Amint elhelyezkedtek, Tinka elmondta a varázs versikét:
– Nyúlepe és libaháj,
gyerünk seprű, repülj már! –
Alighogy ezt kimondta, a seprű már a levegőbe is emelkedett! Óvatosan, lassan repült, nehogy Manóanyu megijedjen!
– Repüljünk hát, rajta, rajta,
zöld erdei manólakba!
És a seprű repült, repült egyenesen a szomszéd erdő felé, a zöld erdei manók kunyhója felé.
– Manóanyu, minden rendben? – kiabált hátra Tinka
– Igen Tinka, minden rendben. Nem is félek. Na jó, csak egy kicsit – válaszolt Manóanyu.
– Nemsokára odaérünk – nyugtatta meg a manólány, és lassúbb fokozatra kapcsolta a seprűt:
– Lassan repülj, lassan szállj,
kicsit fél az anyukám –
kérte a seprűt, aki azon nyomban lelassított.
Elrepültek a saját erdejük felett, a halastó felett, látták a város házait, a réten legelő tarka teheneket, és szép lassan közeledtek az erdő felé, ahol a zöld erdei manók laktak.
2. rész
A seprű lassítani kezdett, és lejjebb is ereszkedett. A fák tetejével egy magasságban repült, az utasok lába néha hozzá is ért a fák lombjaihoz. Amikor már közel voltak a manólakhoz, Tinka kiadta a parancsot a leszállásra:
– Kecske körme, róka lába
azt mondom, hogy szállj a fára –
A seprű szép lassan leereszkedett a manólak melletti fára. Tinka és Manóanyu leugrottak a tisztásra, ahol a zöld manók már várták őket.
– Köszöntelek Manóanyu és Tinka – lépett oda hozzájuk a Zöld Manó bácsi– milyen ügyes szerkezet repített ide benneteket?
– Ez egy repülő seprű – válaszolta Tinka – szeretnéd kipróbálni?
– Nem nem, köszönöm – tiltakozott Zöld Manó bácsi – én sokkal kisebb vagyok nálatok, félek, hogy leesnék róla.
– Rendben, de ha meggondolod magad, csak szólj, elviszlek egy körre – ajánlotta fel Tinka.
Közben a bokrok alól előkerült Mini és Miki a két manógyerek.
– Szia Tinka, már nagyon vártunk! Gyere játszani – köszöntötték Tinkát, és azon nyomban vissza is bújtak a bokor alá.
Mini és Miki anyukája közben már az ebédet készítette. Erdei bogyókat gyűjtött, málnából italt készített, a tűzhelyen pedig már rotyogott a finom gombapörkölt.
Amikor az ebéd elkészült, megebédeltek, majd a zöld manók megmutatták Tinkának és Manóanyunak az erdejüket.
Elmentek a forráshoz, útközben gombát, gesztenyét szedtek, bogyókat eszegettek, és szép színes leveleket gyűjtögettek a manólak elé, szőnyegnek.
A forráshoz érve megpihentek, ittak egy kis hűs forrásvizet, és visszaindultak a zöld manók lakhelyére.
Amire odaértek már esteledett. A napocska már lebukott a domb mögé, csak néhány sugara világított be az erdő sűrűjébe.
– Hamarosan újra fel kell ülnöm arra a seprűre – gondolta magában Manóanyu – Kicsit félek, amikor olyan gyorsan száguld, de muszáj lesz hazafelé is kibírni.
Felnézett a fára, ahol leszálltak a seprűvel, és jaj, a seprű nem volt sehol!
– Tinka, hol hagytuk a seprűt, amikor megérkeztünk? – kérdezte Manóanyu
– Itt van a nagy tölgyfán – felelte Tinka és felnézett a fára. És a seprű nem volt ott!
– Jaj, nincs itt a seprű! Most hogyan fogunk hazamenni? – kérdezte ijedten Tinka.
– Nincs ott a seprű! ¬– nézett a fára a Zöld Manó bácsi is.
– A seprű nincs a fán! – mondta ijedten Zöld Manó néni is.
– A repülő seprű elveszett! – kiáltották kórusban a manó gyerekek.
Zöld Manó bácsi, Zöld Manó néni, Manóanyu, Tinka és a manógyerekek leültek a falevélszőnyegre és tanakodni kezdtek.
– Vajon hova lett a seprű? – kérdezte Manóanyu.
– Ki vihette el? – morfondírozott Tinka.
– Kinek kellett az, ami nem is az övé? – szipogott Mini és Miki.
– Talán a föld nyelte el? – nézett körül Zöld Manó néni.
– Nekem van egy ötletem, hogy hol lehet! – kiáltott fel Zöld Manó bácsi.
3. rész
Ekkor minden szem kíváncsian fordult Zöld Manó bácsi felé. Vajon kire gondolhat?
– Tinka, mond csak, a seprűn van valami fényes gomb, vagy alkatrész? – kérdezte Zöld Manó bácsi.
– Igen, van rajta, egy arany színű fogantyú! – válaszolta Tinka.
– Akkor pedig majdnem biztos, hogy a szarka vitte el. Ő szereti az ilyen fényes tárgyakat lopkodni – mondta Zöld Manó Bácsi – Most már csak az a kérdés, hogyan szerezzük vissza tőle?
– Meg kell keresni a szarkát! – javasolta Zöld Manó néni.
– A nyomába kell eredni! – kiabálta Mini és Miki kórusban.
–El kellene menni a szarka fészkéhez – javasolta Manóanyu.
– Vagy üzenni kellene neki – morfondírozott Tinka.
– Megmondom, mit tegyünk! – szólt határozottan Zöld Manó bácsi – Induljunk el az erdőben, ahányan vagyunk annyifelé, és valamelyikünk egyszer csak szarka nyomára bukkan!
– Jó ötlet, menjünk, induljunk! – lelkesültek fel a többiek.
– Hohó, várjunk csak, nem eszik olyan forrón a kását! – állította meg a lelkes csapatot Zöld Manó bácsi. – Tinka, te menj a forrás irányába, délre. Manóanyu, te pedig a város felé vezető úton, északra. Mini és Miki az erdei óvoda irányába, keletre, én pedig nyugatra megyek, amerre a nap nyugszik. Zöld manó néni pedig itt marad, hátha a szarka visszahozza a seprűt.
Azon nyomban el is indult mindenki arra, amerre Zöld Manó bácsi javasolta.
Tinka ment a forrás irányába, szomorú volt, de azért bizakodott is abban, hogy előkerül a repülő seprű.
Útközben találkozott Nyuszi Ritával.
– Hova, hova manólányka? – kérdezte kedvesen Nyuszi Rita.
– A szarkát keresem, vagyis a repülő seprűmet, amit lehet, hogy a szarka csent el. Ha találkozol vele, megmondanád neki, hogy vigye vissza a zöld manók házához?
– Persze, szívesen megmondom neki – válaszolta a nyuszi és már szaladt is tova. Szaladt, szaladt, egyszer csak találkozott a rókával.
– Róka Bandi, ha találkozol a szarkával, mond meg neki, hogy vigye vissza a zöld manókhoz Tinka manó repülő seprűjét! – és már rohant is tovább. Róka Bandi csak nézett utána, nem is értette miről beszélt Nyuszi Rita. Hümmögött egy-kettőt és folytatta az útját az erdőben. Alig lépett néhányat, szembe jött Őz Tünde.
– Őzike, ha találkozol a szarkával, mond meg neki, hogy a seprűt vigye vissza a manókhoz! –
– Rendben Bandi, de milyen seprűt, milyen manókhoz? – kérdezte volna Őz Tünde, de Róka Bandi ekkor már árkon-borkon túl járt.
Nem volt ideje sokat gondolkodni, mert meglátta az egyik fa ágán a szarkát.
– Szarka, az előbb találkoztam a rókával és arra kér, hogy vidd vissza a seprűt a manókhoz!
– Majd viszem, ha akarom – vágott vissza Szarka Tóni.
Ebben a pillanatban ért oda Farkas Tivadar.
– Szarka, téged égen-földön keresnek a zöld manók, egy manólány és az anyukája a városon túli erdőből. Nem tudnak hazarepülni, mert elvitted a repülő seprűjüket! –
– Mert nekem az kell! Mert fényes! Mert én találtam! – kereste a maga igazát a szarka.
– De akkor a kis manólány nem tud hazatérni, és az édesapja a messzi erdőben szomorú lesz ¬– pityergett Őz Tünde.
– Na jó, ne itasd az egereket. Meggondolom a dolgot! – mondta erre a szarka és elrepült a szarkafészek irányába.
Szarka Tóni visszarepült a fészkébe, nézegetni kezdte a repülő seprűt.
– Hm, nem adom vissza, mert én találtam. Különben is olyan szép rajta az a fényes gomb. Ha nem adom vissza, akkor hogyan jut haza Tinka és anyukája? – morfondírozott. Nem tudta mitévő legyen? Ahogy toporgott a seprű körül és gondolkodott, eszébe jutott valami. A csőrébe fogta a seprűt, és elrepült a manólak felé.
– Nézzétek, jön a szarka és hozza a seprűt! – kiáltott fel Zöld Manó néni.
– Valóban, ez Szarka Tóni, a csőrében pedig ott a seprű! – nyugtázta Zöld Manó bácsi.
– De jó, akkor talán mégiscsak hazajutunk ma! – örvendezett Tinka.
Szarka Tóni leszállt a manólak melletti fára, és letette maga mellé a seprűt.
– Úgy hallottam, ti kerestétek ezt a seprűt – kérdezte a manóktól.
– Igen, ez a mi repülő seprűnk és szeretnénk visszakapni! – válaszolta Tinka
– Hm – gondolkodott el a szarka – Általában nem szoktam visszaadni, amit megszerzek, de most kivételt teszek, egy feltétellel. Mégpedig akkor, ha elviszel repülni ezzel a seprűvel.
– Persze, nagyon szívesen elviszlek, pattanjunk fel rá,és már mehetünk is!
Azzal Tinka felült a seprűre, Szarka Tóni pedig a manólány vállán helyezkedett el.
Tinka ekkor kimondta a varázsigét, és lassan a levegőbe emelkedtek.
Lassan a fák teteje fölé értek, majd elrepültek a mező felé, majd a folyón túlra, és vissza az erdei manólak tölgyfájára.
– Hát ez igazán kellemes repülés volt! – igazgatta meg a tollait Szarka Tóni – és el sem fáradtam a repülésben – tette hozzá mosolyogva.
– Akkor ugye most visszakapjuk a seprűt? – kérdezte Manóanyu reménykedve.
– Igen, persze hogy visszaadom – mondta Szarka Tóni.
– Ha legközelebb eljövünk, megint elviszlek repülni, rendben? – kérdezte boldogan Tinka.
– Benne vagyok , várni foglak titeket! – válaszolta Szarka Tóni.
Mivel már nagyon besötétedett, Tinka és Manóanyu elköszöntek a zöld erdei manóktól, felpattantak a seprűre, és már repültek is hazafelé.
Amikor hazaértek, Manóapu már izgatott várta őket a tisztáson.
– Hol voltatok ilyen sokáig? – kérdezte aggódva.
– Izgalmas kalandunk volt, majd holnap elmeséljük – válaszolta Manóanyu.
Tinka már nagyon fáradt volt. Gyorsan megitta a gyógyteáját, és bebújt a levélpaplanja alá, és egy csapásra el is aludt.