Szabi után

Posted by
  1. Szabi után újra itt. A blog nem szűnik meg, ahogy a futási szenvedély sem. Még a szabi előtt eljutottunk addig a kutyussal, hogy kb. 2 km ment úgy, hogy sok futás, kicsi séta, sok futás, kicsi séta. A kánikula miatt az erdő árnyasabb részein igyekeztem futni. Hétvégén, amikor a férjem is jött velünk, akkor én külön utakon jártam. Volt, amikor 2,7 km sikerült és utána még egy laza 500 m-es levezetés. Azt vettem észre, hogy mindig a vége a legjobb…akkor jövök bele, és abba sem akarom hagyni. Egy alkalommal, este a férjemmel kettesben mentünk futni. Ő 60 fölött jár, munkanapokon kerékpárral megy 4-5 km-re dolgozni, de futni nagyon régen -talán 10 éve, vagy több – futott.

Kutyus otthon maradt, mi pedig lenyomtunk együtt 2 km-t. Nagyon meleg volt, nem akartam erőltetni a dolgot, de nagyon klassz érzés volt együtt futni…

Aztán másnap elpakoltam a futóruhát, futócipőt, és hazautaztunk Magyarországra. Nagy fejtörést okozott, hogy vajon hol fussak? A terep sehol sem könnyű, mert dimbes-dombos, az utcán nem ajánlott, mert a kutyák lebontják a kerítést, úgyhogy agyaltam egy csomót, hogy merre induljak.

Ráadásul piszok meleg is volt azokban a napokban, szóval megizzasztott a dolog rendesen.

Az első néhány napban nem mentem messzire, maradtam az udvarban. Pontosabban a “birtokunk” bekerített részén, amihez hozzávettem még a szomszéd birtokát is, mivel együtt van a kettő bekerítve. Nálunk az egyik oldalon piszok lejtős lefelé, a másik oldalon – középen- meredek felfelé. Viszont ha nem jöttem fel középen, hanem a kerítés mellett, akkor ott nem volt annyira meredek.

Viszont nem tudtam eldönteni, hogy lefelé, vagy fölfelé rosszabb futni. Egyik sem volt jó, ráadásul kátyúk, vízfolyások, gödrök buckák nehezítették a terepet.

Itt olyan 1 km körüli távok mentek csak, plusz utána 200 m emelkedő amit meg kellett tennem a házig, sétálva. Nem tetszett, nem volt finom itt a futás.

Egyik nap, reggelre tettem az edzést, és kocsival lementünk a tóra.

Gyönyörű idő volt, sütött a nap, nem volt meleg, szóval nagyon jól indult a dolog, egészen addig amig ki nem szálltunk az autóból. A kocsival egy füves részen álltunk meg, kicsivel odébb ezen a részen volt több autó is, ők horgászok voltak. Alighogy kiszálltam és tudtam egy mélyet lélegezni a csodálatos tiszta és friss levegőből, ott termett egy ember, és nekünk támadt, hogy miért állunk a fűre kocsival.

Mindenre számítottunk így hajnali 8-kor, csak erre a kedves fogadtatásra nem, így aztán miután a férjem nem tudott dűlőre jutni az úrral, inkább visszaültünk és nem kicsi keserű szájízzel elhagytunk a helyszínt. Közben elmentünk a két horgász kocsija mögött, akik szintén a füvön parkoltak, jóformán a vízbe lógott a kocsijuk…Őket ugye ismerte az úriember, meg ők horgászok, nekik szabad. Na mindegy.

Átmentünk a tó másik oldalára, és egy búzatábla mellett parkoltunk le. Itt nem bántott bennünket senki.

Bogáncsnak felkínáltuk a választás lehetőségét: vagy jön velem, vagy marad a másik gazdival a parton. Ő engem választott, és nekivágtunk szépen a távnak. Szántóföld mellett vezetett az út, baloldalon fasor kezdődött, mögötte egy erdős rész, és szántóföld. Amikor a fasort elhagytam akkor döbbentem meg, hogy micsoda emelkedő van előttem, ami a fáktól nem látszott. Na mindegy, menni kellett. Persze nem bírtam végig felfelé, sétáltam is kicsit, aztán futottam lefelé. Egészen a tóig, és még egy kicsit tovább is, majd vissza a férjemhez. A kicsi sétával 1,7 km jött össze. Nem volt ez rossz.

Sőt, kifejezetten jól esett, még a parkolós affér ellenére is. Mindig reggel kéne futni, az lenne a jó…

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.