Manóanyu eltűnt az erdő sűrűjében, Tinka pedig leült a tisztáson és olvasni kezdett. Ő már tudott olvasni, mert Manóanyu megtanította, de nagyon szeretett volna írni, és számolni is megtanulni, úgy, ahogy a városi gyerekek.
Ahogy ott olvasgatott egyszer csak megjelent a feje fölött Szarka Tóni.
– Tinka, itthon vannak a szüleid? A zöld erdei manók meg fognak látogatni benneteket, láttam őket a patakon túl gyalogolni – cserregte a szarka.
– Manóanyu hamarosan hazaér, csak elment erdei bogyókat szedni – válaszolta Tinka – örülök, hogy eljönnek a zöld manóék, ugye Mini és Miki is jönnek velük?
– Igen jönnek, de úgy láttam, nincs valami jó kedvük – válaszolta a szarka.
– Vajon miért szomorkodnak? – gondolkodott el Tinka – ha ideérnek, biztosan elmesélik.
Alig telt el pár perc, Manóanyu már vissza is tért, kosarában szederrel, málnával, csipkebogyóval.
– Jó, hogy szedtél bogyókat, mert vendégeink jönnek – mosolygott titokzatosan Tinka.
– Igen tudom, Péter és az anyukája jönnek – válaszolta Manóanyu.
– Nem- nem, nem csak ők, a zöld erdei manók is meglátogatnak minket, most mondta Szarka Tóni.
– Ó ennek nagyon örülök! – kiáltott Manóanyu.
– Hát, nem tudom miért jönnek, Szarka Tóni szerint nagyon szomorúan bandukolnak –
– Majd kifaggatjuk őket –
Manóanyu elsöpörte a tisztásra hullott leveleket, székeket készített ki a vendégeknek és az asztalt is megterítette. Nemsokára oda is ért a zöld manócsalád. Valóban meggyötörtnek és szomorúnak látszottak.
– Kedves zöld manók, nagyon örülünk, hogy jöttetek, de ha jól látom, valami nincs rendben? – kérdezte aggódva Manóanyu.
– Nincs bizony – válaszolt szomorúan Zöld Manó bácsi – sajnos hatalmas tűz pusztított az erdőnkben. Rengeteg fa elégett, sok-sok állat elpusztult, sokan elmenekültek, és az a fa is odalett, ahol a mi házunk volt. Így most manóházikó nélkül, fedél nélkül vagyunk. Azért jöttünk hozzátok, hogy meghúzhatjuk-e magatokat nálatok pár napig, amig kitalálunk valami megoldást?
– Természetesen, segítünk amiben tudunk, nyugodjatok meg. Most már biztonságban vagytok – ölelte át az apró zöld manókat Manóanyu – Este majd ha Manóapu hazaér, elmesélitek a történetet részletesen, és meglátjuk mit tehetünk ebben a helyzetben. Addig is pihenjetek le, egyetek bogyókat, igyatok csipketeát – kínálta őket kedvesen.
A zöld manók éhesek és szomjasak voltak, és elfogadták a szíves kínálást. Amikor jól laktak, akkor Mini és Miki Tinkával bementek az odúba, ahol Tinka megmutatta nekik az új játékait.
– Játszattok mindennel, sőt ha szeretnétek, nektek is adom a játékaimat – mondta kedvesen.
– Köszönjük szépen – mosolyogtak a zöld manók és játszani kezdtek Tinka játékaival.
Manóapu ma korábban végzett a munkával és már ebéd után hazaindult. Meglepődve látta, hogy a manóház előtti tisztáson vendégek vannak.
– Szervusztok zöld manóék, de jó látni benneteket újra! – üdvözölte szívélyesen a vendégeket – de ugye nincs semmi baj, olyan gondterheltnek látszatok.
Zöld Manó bácsi és Zöld Manó néni ekkor elmesélte az egész történetet Manóanyunak és Manóapunak.
Amikor a zöld manók a történet végére értek, már csak az volt a kérdés, hogy mi legyen most a család sorsa. Honnan és hol lesz új otthonuk nekik?
– Egy új házikó elkészítése nem egy-két napos dolog. Hol fogunk lakni, amíg elkészül? – kérdezte Zöld Manó néni szomorúan.
– Bizony nem egyszerű, nem is tudom, hogyan fogjunk hozzá – egészítette ki Zöld Manó bácsi.
– Az jutott eszembe, hogy amíg ti felépítitek az új manóházat, Mini és Miki lakhatna itt nálunk. A mi odúnk biztonságos és hely is van benne bőven – vetette fel Manóapu.
– Ez jól hangzik – csillant fel a szeme Zöld Manó néninek – kérdés mit szólnak hozzá a gyerekek? – nézett ekkor Minire és Mikire.
– Ha befogadnak minket, mi szívesen itt maradunk – válaszolták a manógyerekek.
– Persze, hogy befogadunk, gyertek, megmutatom a vendégszobát, ahol lakni fogtok – hadarta Tinka, és már szaladt is befelé az odúba a zöld manó gyerekekkel.
– Akkor ez úgy néz ki, hogy elrendeződött – mondta gondterhelten Zöld Manó bácsi. – Már csak az a kérdés, hogy hol és miből építsünk új házat a családnak?
– Erre is találunk megoldást, nyugodjatok meg – nyugtatta meg Manóapu – Nekem van is ötletem, hogy hol lehetne felépíteni a zöld manó házikót! Majd reggel felkerekedünk és körülnézünk ott.
Tinka Mini és Miki még mindig az odúban játszottak, Manóanyu és Zöld Manó néni a konyhában rendezkedett, Manóapu és Zöld Manó bácsi pedig a tisztáson üldögéltek és tervezgették az új manólak építését.
Másnap korán reggel Manóapu felébresztette Zöld Manó bácsit.
– Gyere, nézzünk körül az erdőben, hol lehetne egy új otthon építeni nektek. Ebédre haza is érünk talán. Csomagolok egy kis harapnivalót az útra –
Amikor összecsomagoltak, elindultak az erdő sűrűje felé.
Mentek, mentek, mendegéltek,
egyre sűrűbb sűrűbe értek,
elfáradtak, megpihentek,
friss kenyeret eszegettek,
útra keltek, bandukoltak,
patak partjára jutottak.
– Mit gondolsz, jó hely lenne itt a manólaknak? – kérdezte Manóapu Zöld Manó bácsit.
– Igen, ez a hely jónak tűnik. Van víz, van sok nagy fa, amiből lehet építeni, szerintem jó lenne itt építkezni – nézett körül Zöld Manó bácsi.
– Akkor itt építjük fel az új házikót nektek! – mosolygott Manóapu.
– Igen ám, de sajnos nekünk nincs pénzünk új házra – szomorodott el Zöld Manó bácsi – hiszen mindenünk elégett az erdőtűzben.
– Majd megoldjuk valahogy, csak ne keseredj el – nyugtatta Manóapu – Gyerünk, induljunk vissza a többiekhez.
Azzal el is indultak hazafelé. Útközben arról beszélgettek, hogyan építsék fel az új manólakot, és nagyon gyorsan vissza is értek a többiekhez.
A manólak előtti tisztások már ott várta őket a zöld manócsalád, Tinka és Manóanyu.
– Sikerült megfelelő helyet találni a manóházikónak? – kérdezte Manóanyu, amikor meglátta közeledni Manóapu és Zöld Manó bácsit.
– Igen, úgy döntöttünk, hogy a forráshoz közel kellene felépíteni az új házat – válaszolta Manóapu.
– Csak sajnos még azt sem tudom, hogy honnan szerezzünk manópénzt, hiszen a tűzben minden odaveszett – tette hozzá szomorúan Zöld Manó bácsi.
– A favágómanókhoz el tudnál menni dolgozni, ők a mi erdőnk másik végében laknak. Zöld Manó nénit pedig talán felvennék szakácsnénak a favágók házába – gondolkodott Manóapu.
– Az nagyon jó lenne, és biztosan össze is tudnánk szedni a pénzt az új házhoz – csillant fel Zöld Manó néni szeme.
– Mini és Miki pedig addig itt fog lakni nálunk – nevetett Tinka – olyan lesz, mintha lenne két testvérem.
Másnap reggel a zöld manócsalád szomorú napra ébredt, hiszen el kellett válniuk egymástól. A gyerekek a manólakban maradtak, a szüleik pedig elindultak a favágó manókhoz, munkát keresni.
– Hahó, zöld manók, veletek tarthatok? – rikácsolta Szarka Tóni a fejük felett.
– Persze, repülj csak velünk, legalább hozol majd hírt rólunk ! – mondta Zöld Manó néni.
Azzal el is indultak. A manók a fák alatt bandukoltak, Szarka Tóni a fejük felett repdesett.
– Mini és Miki szomorúak voltak, hogy elmentek a szüleik, de Tinka igyekezett felvidítani őket.
– Gyertek, olvasok nektek valamit a meséskönyvemből – ajánlotta fel, és már szaladt is az odúba a könyvért.
– Én pedig készítek valami harapnivalót. Ma biztosan ideér Péter és az anyukája is. Mit készítsek ebédre? – kérdezte Manóanyu a gyerekeket, de ők annyira elmerültek az olvasásban, hogy meg sem hallották a kérdést.
– Na jó, akkor majd kitalálom magam – mosolygott Manóanyu és elindult a manóboltba, hogy bevásároljon az ebédhez.
– Én pedig készítek gyorsan két ágyikót a zöld manó gyerekeknek – tette hozzá Manóapu és elindult faanyagot gyűjteni az ágyakhoz.
Amire a napocska a fák fölé vándorolt, a három manógyerek elunta a mesélést, készen lett az ebéd, és az egyik ágyikó is.
Ebéd után a gyerekek sétálni mentek az erdőbe, Manóapu pedig folytatta a barkácsolást.
Manóanyu a konyhában tett-vett, amikor ismerős hangokat hallott a tisztás felől.
– Megérkezett Péter és az anyukája? – kérdezte csak úgy magától, és kikukucskált az ablakon.
És igaza volt, a vendégek éppen Manóapu elbeszélését hallgatták a zöld manók tragédiájáról.
– Nagyon szomorú ami történt a zöld manókkal – mondta Péter anyukája – Remélem hamarosan sikerül nekik felépíteni az új manó házikót. Nekünk meg az erdei iskolát – mosolygott amint meglátta Manóanyut közeledni.
– Hát most már nem is csak egy, hanem három manótanulója lenne az iskolának – nevetett Manóanyu.
– Akkor lássunk is neki a tervezésnek – vetette fel Péter anyukája, és egy nagy csomó papírt szedett elő a táskájából.
– Írtam egy tervet, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Péter te addig játssz a manókkal, amíg mi megbeszéljük az iskola dolgát – kérte a kisfiát.